Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Akkora volt az érdeklődés az e-autó-vásárlási támogatás iránt, hogy 1,5 nap után lezárult a pályázat

Hírek2020. jún. 16.MTI

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve keretében meghirdetett új támogatási lehetőség rendkívül vonzónak bizonyult, a konstrukció sikerét az előzetes várakozásokat jelentősen felülmúló érdeklődés igazolja. A pályázatok összértéke mindössze tíz órán belül elérte a teljes keretösszeget, 5 milliárd forintot. A beadási lehetőség lezárásáig több mint 2000 tisztán elektromos autó és segédmotoros kerékpár megvásárlásához érkezett be kérelem - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek beszerzésére kiírt pályázat támogatási rendszerét az ITM úgy alakította ki, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és a pályázókat az olcsóbb elektromos autók felé terelje. A kiírásban az egyéni vásárlók mellett a személyszállítási szolgáltatást nyújtó taxisok és a futárszolgáltatással foglalkozó vállalkozások is kérhettek támogatást.

Másfél nap alatt, kedd délig 2033 jármű vásárlására nyújtottak be 1719 kérelmet 6 milliárd forint értékben. A keretösszeg esetleges növeléséről az igénylések kiértékelése után születhet döntés.

2020 első negyedévében az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A vásárlói igényeknek megfelelő, népszerű pályázati lehetőség újabb lendületet adhat a környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerésének, a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv megvalósításának - közölte a szaktárca.