A 2,5 millió forintot is elérheti az e-autó vásárlása mellé járó támogatás

Elemzések2020. máj. 20.Végh Zsófia

Megújul az elektromos gépjárművek terjedését ösztönző rendszer – a korábbinál akár egymillió forinttal több támogatás járhat azoknak, akik elektromos meghajtású autót vásárolnak.

A korábbi 3,3 milliárd forintról 5 milliárd forintra emelkedik a tisztán elektromos járművek vásárlását támogató keretösszeg. „Az új támogatási rendszer fő célja az, hogy az eddiginél szélesebb vásárlóikör számára tegyük elérhetővé az elektromos járműveket”, mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján.

Az új rendszerben a vissza nem térítendő támogatás mértéke 11 millió forint beszerzési ár alatt gépjárművenként a 2,5 millió forintot is elérheti, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás legfeljebb 500 ezer forint.

A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55%-a is lehet. Nyitottunk a mikromobilitás felé is; a kormány támogatja a tisztán elektromos meghajtású motorok és robogók vásárlását, mondta Kaderják. A százezer és egymillió forint értékű járművek esetében a támogatás mértéke akár 55% is lehet. A „pizzafutár-támogatást” ebben a pilot-fázisban csak nem természetes személyek vehetik igénybe. „Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz,” mondta az államtitkár.

Az e-autók támogatása csupán egy eleme a mobilitás zöldítésének, tette hozzá. Tavaly megújítottak az e-mobilitás terjedését koordináló Jedlik Ányos tervet és a szabályozást, dolgoznak a zöld rendszám intézményének átalakításán is.

A minisztérium becslése szerint a taxisok számára biztosított keret körülbelül 240 gépjármű támogatására elegendő, az általános büdzsé pedig nagyjából 1000 gépjármű beszerzését támogatja.

„A cél az volt, hogy az olcsóbb kategóriák felé tereljük a vásárlókat, s hogy versenyt generáljunk a fejlesztők és a kereskedők körében”

- mondta az államtitkár. 

Előnyére változott az elektromos meghajtású járműveket támogató rendszer, mondta a növekedés.hu-nak Kéri András, a PwC menedzsere. Az új konstrukcióban a támogatás mértéke jelentősen nőtt, a 11 millió forintos értékhatáron belül sok modell elérhető lesz.

Bár a támogatás nőtt, a robbanásszerű keresletre még várni kell, véli a szakember. „Az elektromos autók terjedésének egyik fő mozgatója a nemzeti jólét, másik kritikus tényező a szabályozási keretrendszer. Amíg 3-5 millió forintért lehet Daciát vásárolni, melynek hétüléses verziójára állami támogatás is jár, addig a tízmillió forintos vagy annál drágább elektromos autók továbbra is luxusnak számítanak.”

Fordulat akkor jöhet, ha a szabályozási keretek büntetően hatnak a hagyományos meghajtású járművekre: pl. dugódíj vagy ha a mobilitás, mint szolgáltatás szélesebb körben és uniform platformon lesz elérhető, mondja Kéri.

Vagyis a ma az egyes cégek (pld. Mol Bubi, Eon Blinkee, Greengo, stb.) saját applikációján keresztül elérhető szolgáltatásai nem külön-külön, hanem egy kapun keresztül válnak elérhetővé. Ezzel a szolgáltatók is nyernek, hiszen olyanokhoz is eljutnak a környezetbarát közlekedés formái, akik (még) nem az ügyfeleik.

„Külföldön számos példa van arra, hogy az állam, az önkormányzat, vagy egy piaci szereplő működtet ilyen platformot, itthon azonban még nem látszik egyértelmű politikai szándék egy ilyen megoldás támogatásához.”

„Az új támogatási rendszer a korábbinál jóval előnyösebb, jelentősen növelni fogja a keresletet”, mondta lapunknak Reizer Levente, a Nissan regionális elektromos autó és infrastruktúra menedzsere. A 11 millió forintos értékhatár miatt ugyanakkor több, nagyobb akkumulátoros, magasabb felszereltségű modell ki fog szorulni a piacról, tette hozzá. A Nissannál elérhető öt Leaf verzió közül például csak egy fog beleférni ebbe a sávba. Ez is úgy, hogy a cég a tervek szerint a 12,5 millió forintos vételárat 11 millióra csökkenti. A Leaf, mely a hazai utakon futó durván 7000-7500 tisztán elektromos autó 30%-át adja, hét éve piacvezető Magyarországon, a Renault Zoe-val felváltva pedig Európában is többször vezette az eladásokat. „A minisztérium jól körüljárta a kérdést, csupán néhány olyan márka van,  amely nem fog támogatást kapni”, mondta Reizer. Ilyen például a Tesla Model 3, amely Nyugat-Európában igen kedvelt modell.

A szakember szintén üdvözli a támogatás taxisokra vonatkozó elemét.

„Egy átlagos sofőr évente 15 ezer kilométert vezet, egy taxi futásteljesítménye ennek négyszerese, amit ráadásul városban tesz meg. Ezért a keret és a támogatás növelésének hatása levegőminőség és a károsanyag-kibocsátás szempontjából igen jelentős”

- mondja Reizer. A keretből támogatható 240 darab taxi a kb. 6000 üzemben lévőnek kis hányada, de első lépésként mindenképp pozitív, hogy az új támogatás nagyobb hangsúlyt fektet a taxisokra, mondta Reizer.

Összességében az új támogatás sokkal jobb, mint a korábbi: arra ösztönzi az autó értékesítőket, hogy csökkentsék az áraikat, ami kiegészül a megnövelt állami támogatással, így jóval kedvezőbb árakon juthatnak elektromos autókhoz a vásárlók, valamint nem utolsó sorban az eMobilitásra tereli a figyelmet, mondta Reizer.

A pályázatok benyújtása június 15-én indul, jelentkezni a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-jéig lehet a https://elektromobilitas.ifka.hu pályázati portálon keresztül.