Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Óriásfelvásárlás a magyar magánegészségügyben

Hírek2020. jún. 17.Kamasz Melinda

A legnagyobb három magyar magánegészségügyi szolgáltató közé került a Doktor24 Medicina Zrt. azáltal, hogy 10 milllió eurót (3,5 milliárd forintot) fektetett a cégbe két külföldi kockázati tőketársaság. A Doktor24 felvásárolta a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet és az egyik legnagyobb végtagsebészeti központot, a Béres család tulajdonában lévő tatai Kastélypark Klinikát.

A Doktor24 2005-ben alakult foglakozásegészségügyre szakosodott egészségügyi szolgáltatóként, és organikusan nőtt évről évre. Két akvizíciót hajtott végre 2015 és 2016-ban, a Medicina B. M. Kft-t és az Oxivit Kft-t vásárolták fel. A Váci úti Egészségközpontjukat 25 rendelővel két évvel ezelőtt nyitották meg - tájékoztatott Lancz Róbert a társaság vezérigazgatója. 

Két külföldi kockázati tőkealap szállt be idén a cégbe, közvetlenül a koronavírus járvány előtt. A luxemburgi Value4Capital (V4C) és a német Ananda Impact Ventures tízmillió eurós befektetésével a cég kisebbségi tulajdonát szerezte meg, a többségi tulajdon, ötven és egynéhány százalék hat magánszemély tulajdonában maradt. A tulajdonosok között megtaláljuk Kóka János üzletembert, egykori politikust, aki 2004–2008 között gazdasági és közlekedési miniszter, 2007–2008-ban az SZDSZ elnöke, 2010-ig frakcióvezetője volt. Bill Watson a V4C egyik tulajdonosa és képviselője a sajtótájékoztatón videoüzenetben mondta el, nehéz dolog befektetni egy olyan cégbe, amelynek működése szinte teljesen leáll a pénz átutalása utáni második héten. Mindez természetesen a koronavírus miatt volt, de Watson elárulta, rendkívül bíznak a magyar és a kelet-európai piacban, komoly megtérülést várnak. Példaként hozta fel a román MedLife egészségügyi szolgáltatót, amelyet 9 év után adtak el komoly haszonnal, miután az tőzsdére került. 

Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. elnöke, Skorán Ottó stratégiai igazgató (Doktor24-Svábhegyi Gyermekgyógyintézet), Johannes Weber, az Ananda Impact Ventures ügyvezető partnere és alapítója és Lancz Róbert, a Doktor24 Medicina Zrt. a vezérigazgatója MTI-fotó Balogh Zoltán

A kockázati tőkebefektetés ereményeképp komoly lehetőségek nyíltak meg a Doktor24 előtt.

Budán a XI. kerületben a Budapest One irodakomplexumban 3000 négyzetméteren nyitnak új magánkórházat, négy műtőben 35 ággyal kezdenek, illetve komoly akvizíciókat hajtottak végre.

Megvásárolták a korábban orvosok tulajdonában lévő Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet, amely Magyarország legnagyobb magán gyermekellátó intézménye, illetve a tatai Kastélypark Klinikát. Ez utóbbit Dr. Béres György - Béres Alexandra, fitneszedző, magyar, európai és világbajnok édesapja -  alapította. Már több évtizede működő intézmény, magyarország legnagyobb mozgásszervi és sportsebészeti magánklinikája, évi több, mint kétezer műtéti beavatkozást végeznek itt. Az intézmény az olimpiai csapat hivatalos kórháza, de számos sportolót, táncost kezelnek itt a speciális szaktudású orvosok. 

A befektetések eredményeképp a Doktor24 Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatójává vált.

A növekedés.hu kérdésére Lancz Róber - aki egyben az egyik magántulajdonos is - elmondta, árbevétel tekintetében a top 3 legnagyobb szolgáltató közé mindenképpen beletartoznak Magyarországon. Több, mint 400 kollégával dolgoznak együtt, ebből 200 orvos, akik közül 30 százalékuk kizárólagosan a Doktor24-nek dolgozik, főállásban. 

A Doktor24 árbevételét idén ötmilliárdosra tervezték. Ebbe beleszólt a koronavírus. A vezérigazgató úgy látja idén 4,5 milliárd forintot várhatnak, de így is nyereséggel zárják majd az évet.

Tavaly a társaság árbevétele mintegy 3,5 milliárd forint volt, a nyereség meghaladta a 300 millió forintot.

A koronavírus miatt nem bocsátottak el kollégákat. 

A cég nemrégiben 300 millió forint beruházástámogatást nyert a Külügyminisztérium pályázatán. A Doktor24 ez évre 2,5 milliárd forintos beruházást tervezett, amelyet maradéktalanul megvalósítanak. 

Nagyon komoly lehetőséget látnak a digitálisan megvalósuló távkonzultációban, amely videohíváson keresztül valósul meg. A bevezetést a koronavírus gyorsította, de a sikeren felbuzdulva a szolgáltatást továbbra is megtarják, sőt keresik azokat a technológiákat, amellyel a fizikális vizsgálat is megvalósulhat online. 

A növekedés.hu kérdésére Lancz Róbert elmondta, a magánegészségügyi piac Magyarországon 100 milliárdos. A piacon konszolidáció zajlik, néhány szereplő nagyon megerősödött az utóbbi években. Jelenleg egymilliárdos árbevételt produkáló szereplő tíz van, a hárommilliárdot öt egészségügyi szolgáltató éri el az országban.

Az egészségügyben jelenleg nagyságrendileg 10-15 százalékos árbevétel arányos nyereség érhető el legálisan - mondta kérdésünkre Lancz Róbert. A cég a jövőben további akvízíciókat tervez.