Alig van átoltottság Japánban, mégis beengedik a nézőket az olimpiára

Hírek2021. jún. 21.MTI, Növekedés.hu

Nagyon alacsony azoknak az aránya, akik mindkét oltásukat megkapták Japánban, ennek ellenére a kormány ma úgy döntött, beengedik a japán nézőket a sporteseményekre. Igaz, korlátot szabtak, 10 ezer főt eseményenként.

Korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán nézők a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein. Japánban a koronavírus elleni vakcina két dózisával átoltottak aránya mindössze 7,5 százalék.

A szervezők hétfői közlése szerint az adott helyszín befogadóképességének legfeljebb ötven százalékát lehet megtölteni szurkolókkal, a maximális létszám tízezer ember lehet.
A házigazdák a koronavírus-járvány ellenére biztonságos lebonyolítást ígérnek.

A tokiói olimpiát eredetileg tavaly nyáron rendezték volna meg, de a pandémia miatt idén július 23. és augusztus 8. között kerül rá sor. Egy korábbi döntés nyomán külföldi nézők nem lehetnek a versenyeken.

Mint arról a korábbiakban írtunk: az olimpiai játékok kezdése előtt egy hónappal még mindig nagyon magas a sportesemény elutasítottsága Japánban. A szigetország lakosságának mindössze 5 százaléka kapta meg mindkét oltását június közepén, ésaz egészségügyi vezetők a járvány negyedik hullámának elszabadulásától tartanak.Az oltási kampány ugyan felgyorsult, de a lakosság zöme az olimpia törlése vagy újabb elhalasztása mellett van.

Több mint 100 ezren érkeznek a tokioi olimpiai játékokra, és a japán egészségügyi vezetők a járvány felfutásától tartanak. A japán kormány egészségügyi főtanácsadója, Shigeru Omi a napokban úgy nyilatkozott, hogy "abnormális" olimpiát rendezni a járvány közepén, miközben nagyon alacsony az átoltottság.

A befolyásos The Lancet egészségügyi globális lap szerint kockázatos a sportesemény megrendezése, és erős kritikát fogalmazott meg, amiért az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem foglal egyértelműen állást a kérdésben - írja az AP hírügynökség.

A japán egészségügyi főtanácsadó 26 fős szakértői csapata azon az állásponton van, hogy a járványügyi kockázatok miatt ne engedjenek be szurkolókat az olimpiára, ne csak külföldről, de belföldről sem.