Átadták az Év Projektmenedzsere Díjat

Hírek2019. nov 13.Növekedés.hu

Idén az Év Projektmenedzsere Díjat Borbényi Katalin, a Generali Biztosító Zrt. Stratégiai Igazgatóságának projektmenedzsere vehette át.

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idei soros elnöke Cserna József, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke a rendezvényen elmondta, hogy a projektmenedzsment szakma is komoly kihívások előtt áll. Azok a szervezetek lesznek sikeresek és élnek túl, akik rugalmasan tudnak reagálni a kihívásokra és ehhez rendelkeznek korszerű projektmenedzsment módszerekkel és nem utolsó sorban profi projektvezetőkkel - mondta el Cserna József.

A díjak átadása előtt Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár is felszólalt. Beszédében a projektmenedzsment jelentőségét emelte ki a kormányzati és gazdasági területen: az erősödő versenyben a fejlesztések végrehajtásának ideje, költsége, eredménye erőteljesen függ a projektmenedzsment minőségétől, így egyre nagyobb a kereslet a magasan képzett PM szakemberek iránt. Kiemelte, hogy ezen a területen is fontos a folyamatos megújulás, az új képességek, szemléletek és módszertanok elsajátítása és szakértői szintű használata. A szakmai versennyel pedig fontos reflektorfénybe állítani a példaértékű eredményeket, sikeres életutakat.

Rákossy Balázs, a PM államtitkára (b), Borbényi Katalin, az Év Projektmenedzsere idei díjazottja, Cserna Jzsef, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke (j)

Az idén már 19. alkalommal meghirdetett Év Projektmenedzsere Díjat a pályázatok értékelése és a díjra jelölt szakemberekkel történő személyes interjúk után a Tábla a fődíjat Borbényi Katalinnak ítélte oda, aki a Generali Biztosítónál az ERGO Biztosító akvizíciójának projektjét vezette. A több éve banki és biztosítói környezetben projekteket vezető szakember a hazai szakmai díjjal jogot szerzett arra, hogy induljon az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi megmérettetésén is.

Az Év PM díj szervezője a projektmenedzsment szakmai szervezetek közösségének képviselőiből alakult Projektmenedzsment Kiválóság Tábla. 

A PM Tábla tagjai:

  • Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége (FŐVOSZ)
  • HTE Projektmenedzsment Szakosztály (TIPIK)
  • Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
  • Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ)
  • PMI Budapest, Magyar Tagozat (PMI Budapest)
  • Építéstudományi Egyesület (ÉTE)