Augusztustól betiltják az éjszakai repülést Ferihegyen

Hírek2019. ápr. 23.Növekedés.hu

Augusztustól tilos lesz a járatforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren éjfél és hajnali 5 óra között - erről állapodott meg Tarlós István főpolgármester és Palkovics László az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője.

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, az úgynevezett mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után Tarlós István azt mondta:

a miniszter ígérete szerint augusztustól "biztosan működik" majd az éjszakai repülési tilalom.

Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek.

A főpolgármester azt is kiemelte, hogy a jövőben helyt adnak az egyéni mérési kéréseknek, vagyis a lakásoknak lesz jogosultságok a hangszint bemérésére, amennyiben nem fogadják el a hivatalosan megállapított szintet. Ezen kívül támogatják a zajcsökkentést célzó nyílászáró cseréket is többek között a zajvédelmi díjból és a szankciók révén befolyt büntetésekből.

Kérdésre elmondta, hogy

a reptéri gyorsforgalmi út korszerűsítésére a következő ciklusban mindenképp sor kerül.

Palkovics László megerősítette, hogy szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek be, valamint az érintett lakosság számára újból meghirdetik az ablakszigetelési programot.