Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az élelmiszerek idén lesznek még olcsóbbak? Erről is szó esett az MKT fórumán

Hírek3 órájaNövekedés.hu

Idén Magyarország szempontjából is sorsfordítóak lehetnek a német választások - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának évindító makrogazdasági előrejelzői fórumán.

Attól függően, hogy mely ágazatokat nézzük, a magyar gazdaság egészen eltérő arcait mutatja felénk. Hisz a fogyasztás bővül, a reálbérek pedig emelkednek. Csak közben az ipar pedig roppant mód gyengélkedik: két egymást követő évben is csökkenésre került sor, részben azért is, mert a külpiacaink nem állnak erős lábakon. A beruházások is visszaestek, ami nem magyarázható kizárólag külső okokkal. Ebben hazai tényezők, köztük a magas árszintek is közrejátszanak – mondta el Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzésért és elemzésért felelős igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának évindító makrogazdasági előrejelzői fórumán.

Előre tekintve aggodalomra ad okot, hogy a bizalom terén sem a vállalati sem a fogyasztói oldalon nem látni érdemi javulást – mondta el Nagy János. Az Erste Bank makrogazdasági elemzője elárulta: idén 2 százalék körüli GDP növekedést jeleznek előre, de ez egy optimista forgatókönyv. A végleges szám ennél nem csak jobb, de akár sokkal rosszabb is lehet. Ami egy lehetséges rizikó, ha a Németországban látható leépítések Magyarországra is begyűrűznek.

Visszatekintve tavaly év elején az előrejelzések roppant optimisták voltak, hisz 2024-re még érdemi növekedést vártak. Viszont akkor még nem lehetett előre látni, hogy mekkora mértékben fognak bezuhanni az állami beruházások 2024-ben – mondta el Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Mint hozzátette: egy friss, még nem publikált kutatásukban megkérdezték a feldolgozóipari magánvállalatokat és kiderült: az 50 százalékuk ebben az esztendőben nem tervez beruházást.

Az eseményen elhangzott: idén Magyarország szempontjából is sorsfordítóak lehetnek a német választások. Nagy kérdés, hogy az új kormányzat mit kezd az adósságfék szabályokkal és hogy mennyit hajlandó költeni a gazdaságélénkítésre. Már csak azért is, mert komoly beruházási deficitek vannak Németországban például az infrastruktúra területén – fejtette ki Suppan Gergely.

A Nemzetgazdasági Minisztérium makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára úgy látja: a német autóipar elkényelmesedett az utóbbi években, emiatt most nem tudnak megfelelően reagálni arra, hogy Kínából és mellette az egész ázsiai térségből elkezdtek kiszorulni. Ezzel a problémával nem csak Németország találkozik: a japán autógyártók is egyre nehezebben találják a helyüket a kínai piacon.

Közben Európában láthatóan megváltoztak a fogyasztói szokások: a turizmus és a vendéglátás szárnyal, mivel élményekre, szolgáltatásokra vágynak az emberek, árukra viszont kevésbé. Ez egy globális jelenséggé vált.

Az év nagy kérdése, hogy a PMÁP kamatokat mire fogja költeni a lakosság. Balatoni András figyelmeztetett: lehet, hogy a háztartások már bekalkulálták a fogyasztásukba ezt a pénzt, emiatt nem biztos, hogy látható költekezés indul meg a kifizetések után.

Palócz Éva a gazdasági kilátások kapcsán kiemelte: korábban az EU támogatások biztosították, hogy éves szinten viszonylag stabilan tudjon növekedni a gazdaság, most viszont az EU-s pénzek kiesése miatt új szakasz veheti kezdetét.

A panelbeszélgetésen a januári 5,5 százalékos infláció is szóba került. A téma kapcsán Suppan Gergely elmondta: az év elején sok egyszeri tétel is felhúzta az árakat. A tojásárak például azért lódultak meg, mert a madárinfluenza miatt visszaesett a tojóállomány. Hasonló váratlan események más termékeknél például a tejnél is drágulást okoztak. Az érintett cikkeknél várható majd egy visszarendeződés.Nagy János kiemelte: a januári adatok fényében 5 százalék alatti éves inflációra nem számít. A pénzromlásban nagy szerepe volt az árfolyam-változásoknak is, amik a lehető legrosszabbkor, év végén érkeztek.