A mesterséges intelligencia jövőjéről kötöttek megállapodást
HírekA mesterséges intelligencia energia- és kiberbiztonsági felhasználásáról írt alá csütörtökön megállapodást Varsóban az amerikai Google és a lengyel Állami Fejlesztési Alap (PFR).
"Ma bejelentjük, hogy új memorandumot írunk alá a mesterséges intelligencia energetikai, kiberbiztonsági és egyéb területeken történő felhasználásáról" - jelentette ki Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös varsói sajtókonferencián. Ez hozzájárulhat a lengyel GDP 8 százalékos növekedéséhez - tette hozzá Pichai. Közölte: Donald Tuskkal Lengyelország "óriási esélyeiről" beszélt a mesterséges intelligencia terén. Elmondta: Lengyelországban jelenleg a Google "legnagyobb technológiai csomópontja" működik, amely több mint 2 ezer dolgozót számlál, és amelyet több mint 20 évig fejlesztettek.
Bejelentette: az amerikai cég a következő 5 évben 5 millió dollárt szán a lengyelországi digitális készségfejlesztő képzésekre. A lengyel kormányfő elmondta: az új megállapodás keretet nyújt a Google nagyobb beruházási szerepvállalására Lengyelországban. Beszámolt arról, hogy a Google vezérigazgatójával a jogi szabályozás egyszerűsítéséről és a versenyképességről is beszéltek.
Az amerikai cég "részese lehet ennek a nagyszabású, ambiciózus projektnek, amely a gazdaság és a közigazgatás deregulációját jelenti Európában és Lengyelországban" - fogalmazott Tusk.
Varsóban 2021 óta működik a Google Cloud platform közép-európai technológiai és adatfeldolgozó központja, amelyet Sundar Pichai és Mateusz Morawiecki korábbi lengyel kormányfő nyitott meg. A Google 2019-ben kötött szerződést stratégiai partnerségről a lengyel Állami Felhő (OChK) üzemeltetőjével. Az ennek alapján létesített varsói iroda és adatfeldolgozó központ révén a Google regionális felhőszolgáltatásait bonyolítják le.