Az ENSZ rontotta az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését
HírekAz ENSZ rontotta az idei globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, miközben az eddig becsültnél nagyobb inflációt vár a közel-keleti válság és az emelkedő olajárak miatt.
Az ENSZ közgazdászai által összeállított, szerdán bemutatott friss előrejelzés szerint a globális hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékkal nő az idén a januárban becsült 2,7 százalék helyett és a tavalyi 3 százalék után. Megjegyezték ugyanakkor, hogy egy "kedvezőtlenebb forgatókönyv" esetén akár 2,1 százalékra is lassulhat az idei globális gazdasági növekedés.
Az ENSZ szakértői úgy fogalmaztak, hogy "nem vagyunk közel" a recesszióhoz, de emberek milliárdjainak válik nehezebbé az élete és egyes országokban akár zsugorodhat is a gazdaság.
A globális infláció a legújabb becslés szerint 3,9 százalék lesz a januárban várt 3,1 százalék helyett.
A fejlett országokban az infláció várhatóan 2,9 százalékra nő az idén a tavalyi 2,6 százalékról, míg a fejlődő országokban 4,2 százalékról 5,2 százalékra gyorsul.
A iráni háború hatásai váltakozó mértékben hatnak egyes országok, vagy térségek gazdasági teljesítményére.
A legnagyobb károkat a 21 arab országból álló Nyugat-Ázsiában okoz, beleértve a Perzsa-öbölbeli országokat is.
A régió GDP-növekedése a tavalyi 3,6 százalékról vélhetően 1,4 százalékra lassul, amit az energiaválság mellett a közvetlen infrastrukturális károk, az olajtermelés, a kereskedelem és az idegenforgalom komoly zavarai is okoznak.
A jelentés szerint Afrikában az átlagos növekedés várhatóan csak kis mértékben, a tavalyi 4,3 százalékról 3,9 százalékra, Latin-Amerikában és a Karib-térségben pedig 2,5 százalékról 2,3 százalékra mérséklődik.
Az Egyesült Államok gazdasága idén 2 százalékkal nő, megegyezik a januárban várttal és csak minimálisan marad el a tavalyi 2,1 százaléktól.
Az Európai Unió gazdasági növekedése a tavalyi 1,5 százalékról 1,1 százalékra lassul az idén a friss előrejelzés szerint, miután januárban nagyobb, 1,3 százalékos GDP-bővülést várt az ENSZ 2026-ra.
Jelentősebb gazdaságnövekedési lassulás várható az Egyesült Királyság esetében, a tavalyi 1,4 százalék bővülés után idén 0,7 százalékos növekedés jöhet a januárban becsült 1,1 százalék helyett.
Kína idei gazdasági növekedését továbbra is 4,6 százalékra várják az ENSZ-jelentés összeállítói a tavalyi 5 százalék után. India esetében a tavalyi 7,5 százalékos gazdasági bővülés után idén 6,4 százalék növekedés várható a januári előrejelzésben szerepelt 6,6 százalék helyett.
