Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az Erste Csoport a járvány ellenére is stabilan teljesít

Hírek2020. nov. 2.Növekedés.hu

A példátlan válságkörnyezet ellenére az Erste Csoport jövedelmezősége továbbra is kielégítő, 2020. első kilenc hónapjában 637 millió euró (232,5  milliárd forint) nettó nyereséget ért el egy nagyon erős harmadik negyedévvel – közölte Stefan Doerfler, az Erste Csoport pénzügyi igazgatója.

A cég működési bevétele mindössze 2 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban, a hitelezési veszteségekre képzett céltartalék mértéke 70 bázispont volt, a folytatódó költségkontroll nyomán pedig éves összehasonlításban csökkentek a kiadások.

A közlemény idézi az igazgatót, aki kiemelte, hogy

"ezek az eredmények is jól tükrözik üzleti modellünk és tőkehelyzetünk erejét, ugyanakkor a működési területünket jelentő kelet-közép-európai régió válságálló mivoltát is jól jelzik".

 

Hozzátette: a 2021-es gazdasági kilátások a koronavírus-járvány lefolyásától függenek. 

A csoport eredményeiről a közleményben kiemelték, hogy a kamatbevétel 3,58 millárd euró volt, ami 2 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 3,51 milliárdhoz képest, a díj- és jutalékbevétel viszont 2,4 százalékkal 1,45 milliárd euróra csökkent az előző évi 1,48 milliárd euróról.

A működési bevétel 5,28 milliárd euró volt, 2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi 5,39 milliárd euróról. A működési eredmény 3,2 százalékkal 2,16 milliárd euróra csökkent az előző évi 2,23 milliárd euróról.

A költség/bevétel ráta 58,6 százalékról 59,1 százalékra nőtt. A hitel/betét ráta 89,0 százalékon állt, az előző évi 92,2 százalék után.

Minden elsődleges piacon nőtt a hitelekhez, valamint az egyéb kötelezettségekhez és nyújtott garanciákhoz kötődő céltartalékképzés mértéke. A szanálási alapokba fizetendő éves hozzájárulás 93,7 millió euróra emelkedett az előző évi 75,3 millió euróról, főként az Ausztriában fizetendő összeg miatt. A bankadók és tranzakciós illetékek 90,9 millió euróról 100,3 millió euróra nőttek, főleg amiatt, hogy Szlovákiában 24,2 millió euróról 33,8 millió euróra nőtt az első félévben az idén utoljára kivetett bankadó. 

A magyarországi bankadó a teljes 2020-as pénzügyi évben 14,4 millió eurót tesz ki, az előző évi 12,6 millió euró után.

A bankcsoport saját tőkéje 19 milliárd euróról 19,5 milliárd euróra nőtt. A szavatoló tőkéje 22,4 milliárdra emelkedett, 22 milliárd euróról. A bankcsoport mérlegfőösszege 272,0 milliárd euróra nőtt, 245,7 milliárd euróról. Az ügyfélbetétek állománya tovább nőtt – leginkább Csehországban és Ausztriában –, így 184,8 milliárd eurót tett ki, 6,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 173,8 milliárd euróróhoz képest.