Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását és fontosnak tartja a jegybanki függetlenség erősítését

Hírek2023. dec. 13.Növekedés.hu

Az EKB jóváhagyását követően az Országgyűlés a tegnapi napon elfogadta a jegybanktörvény kormány által kezdeményezett módosítását. A törvénymódosítás növeli a jegybank mozgásterét az infláció további csökkentése és az árstabilitás elérése érdekében folytatott tevékenységében - írja az MNB.

A jegybank közleménye szerint a Pénzügyminisztérium a Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatásával a tavasz folyamán kezdeményezte a magyar jegybanktörvény jegybanki veszteségek térítéséről szóló részeinek módosítását, azzal a céllal, hogy az Európában egyik legszigorúbb magyar szabályozást átalakítva az MNB monetáris politikai mozgásterét növelje. A nemzetközi példák ugyanis azt igazolják, hogy a jegybankok átmenetileg negatív saját tőke pozíció mellett is hatékonyan és hitelesen tudnak működni, és megfelelően tudnak elsődleges céljukra, az infláció elleni küzdelemre fókuszálni.

Az elmúlt időszakban nemzetközi szinten is számos olyan lépésnek lehettünk szemtanúi, amelyek a jegybanki függetlenségek szűkítése irányába mutattak (lásd Lengyelország).

Magyarországon is egyre gyakoribbá váltak a monetáris döntéseket befolyásolni szándékozó szakmaiatlan nyilatkozatok és a jegybanki eszközök hatékonyságát korlátozó lépések.

Ennek fényében is üdvözlendő a magyar jegybanktörvény aktuális módosítása. A nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a monetáris politikai döntéshozatal függetlenségének megsértése korlátozza a gazdaságpolitika mozgásterét és beláthatatlan nemzetgazdasági károkat okoz.

Az MNB a jövő szempontjából alapvetően fontosnak tartja, hogy hazánk ne lépjen erre az útra és az ország jegybankjának szakmai függetlensége és szuverén működése továbbra is elsődleges szempont maradjon - írja az MNB.