Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az ukránok komoly segítséget kaptak a németektől

Hírek2024. júl. 5.MTI

Újabb Patriot légvédelmi rendszert szállított Berlin Ukrajnának - hozta nyilvánosságra Martin Jäger, Németország kijevi nagykövete pénteken az X közösségi portálon.

A diplomata kiemelte: ez már a harmadik Patriot, amelyet hazája átadott Ukrajnának. Szerinte a légvédelmi fegyver elősegíti az ukrán lakosság és az infrastruktúra védelmének javítását. A rendszert működtető ukrán katonák sikeresen elvégezték a megfelelő kiképzést Németországban - tette hozzá. Lettország júliusban 2500 drónt ad át Ukrajnának.

Ez a Lettország által vezetett "drónkoalíció" keretein belül fog megtörténni, összköltsége körülbelül 4 millió euró - számolt be a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál a lett védelmi minisztériumra hivatkozva. A tárca közlése szerint az első szállítmány ebből a tételből - 300 drón - a következő napokban érkezik meg. Ezeket a különböző típusú és célú harci drónokat hét lett vállalat gyártotta.

Az idei évre a lett védelmi minisztérium Ukrajnának szánt drónok beszerzésére 20 millió eurót különített el, amelyből több mint 10 milliót a lett védelmi ipar drónjainak vásárlására fordítanak. Vadim Filaskin, a kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzója a Telegramon közölte,

hogy csütörtökön orosz csapások következtében három ember halt meg, és további 24-en szenvedtek sérüléseket a régióban.

Az energetikai minisztérium arról tájékoztatott, hogy orosz támadások következtében a donyecki régió két bányájában szakadt meg az áramellátás, ami miatt hatvan bányász a föld alatt rekedt. Az áramszolgáltatás helyreállítása után az összes bányászt a felszínre hozták. Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentése szerint az elmúlt 24 órában 155 katonai összecsapást rögzítettek a fronton, a legtöbb, 38 orosz támadást a Donyeck megyei Pokrovszknál.

A kijevi katonai vezetés legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 549 ezret. Saját közlésük szerint az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett tíz orosz harckocsit, 54 tüzérségi rendszert és 57 drónt. Az ukrán légierő arról számolt be, hogy péntekre virradó éjjel Oroszország 32 Sahid típusú csapásmérő drónnal támadta Ukrajnát,

a légvédelem az összeset megsemmisítette a levegőben.

Az ukrán déli védelmi erők a közösségi oldalakon azt írták, hogy az orosz erők jelentősen növelték a felderítő drónok használatát az ország déli részében, az elmúlt nap alatt 296 ilyen drón repülését rögzítették a hadműveleti övezetükön belül.