Blogot indított az MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztálya

Hírek2020. máj. 14.Növekedés.hu

Az MKT Fejlődésgazdaságtan Szakosztálya önálló honlapot indított, amelynek célja a hosszú távú gazdasági és műszaki fejlődéssel kapcsolatos cikkek, interjúk, tanulmányok közlése annak érdekében, hogy hozzájáruljanak az erről folyó szakmai vitához a közgazdász és a műszaki értelmiség körében.

A Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdaságtani Szakosztálya azzal a céllal jött létre, és alakult újjá négy évvel ezelőtt, hogy a hosszú és középtávú gazdaságpolitikai folyamatok elemzéséhez fórumot adjon, lehetőséget biztosítson eszmecserére a hazai közgazdász társadalomban ezekről a kérdésekről.

Az idő bebizonyította, hogy erre szükség van, hiszen a magyar közgazdászoknak is állást kell foglalniuk a globális és az európai technológiapolitikai és gazdaságpolitikai kérdésekben, illetve ezek tudatos hazai alkalmazása megkerülhetetlen. Ez különösen most fontos, mert

a járvány egy új, hosszú távú gazdaságpolitikai korszak kezdete is, így a válságkezelés csak akkor lehet sikeres, ha egy új szakmai konszenzust sikerül kialakítani Magyarországon is, illetve a hazai közgazdász társadalom be tud kapcsolódni az erről folyó globális és európai vitákba.

A Szakosztály a jelenlegi helyzetben is szeretné folytatni a munkáját, ezért egy honlapot indítottak, amelyben szeretnék megjeleníteni a Szakosztályhoz kötődő szakmai műhelyek ezzel kapcsolatos álláspontjait, véleményeit. A honlap erőteljesen támaszkodik a Köz-Gazdaságra, hiszen ez a folyóirat az elmúlt tizennégy évben mindig is kiemelt figyelmet fordított a gazdaságpolitikai és technológiapolitikai elemzésekre. A folyóirat egy olyan szerzői kört tudott megjeleníteni, amelyik mértékadó a hazai tudományos életben, és segíti a hazai közgazdászok közötti szakmai konszenzus megteremtését.

Amint azt Trautmann László szakosztályi elnök írja:

az elmúlt hónapokban felgyorsult az a műszaki kultúraváltás, ami néhány éve már egyre erősebben érzékelhető volt.

Ugyanakkor a blog indítóinak meggyőződése, hogy az áttérés a tudásalapú gazdaságra csak akkor lehet sikeres, ha széles körű szakmai párbeszéd kíséri. Ezt szeretnék elősegíteni, és egyúttal kérnek minden kedves olvasót, hogy véleményét ossza meg az oldal készítőivel.

A honlap az alábbi linken érhető el: http://fejlodesgazdasagtan.hu/