Az MKT is megteszi a javaslatait a kormánynak

Hírek2020. ápr. 30.Növekedés.hu

Több mint hetven konkrét intézkedésre tett eddig javaslatot a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a gazdaság újraindításáért felelős kormányzati akciócsoportnak a koronavírus okozta gazdasági károk kiküszöbölésére, enyhítésére, valamint a pandémia lefutását követően a helyreállításra, a gazdaság újraindítására.

A kormány a válsághelyzet kezelésére nemrégiben 10 akciócsoportot állított fel. A gazdaság újraindításáért felelős akciócsoportot Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter – az MKT tagja – vezeti. A miniszter jelezte, hogy a szükséges intézkedések, cselekvési tervek, akciótervek mielőbbi kidolgozásában számít a Magyar Közgazdasági Társaságra, az MKT több mint 3 ezer fős tagságának tudására és szellemi kapacitására, éppen ezért az akciócsoportba az MKT képviseletében meghívta az MKT elnökét, Pleschinger Gyulát.

A Magyar Közgazdasági Társaság szakosztályai folyatosan gyűjtik és fogalmazzák meg javaslataikat – ki-ki elsősorban a maga ágazatában – a koronavírus okozta gazdasági károk lehetőség szerinti minimálására és a növekedés újraindítására vonatkozóan.

Az eddig megfogalmazott javaslatok közül több mint 70-et az MKT már eljuttatott a Bártfai-Mager Andrea vezette akciócsoportnak.

A képen: Pleschinger Gyula, az MKT elnöke, Bártfai-Mager Andrea miniszter és Hegedüs Éva, az MKT főtitkára az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen, Nyíregyházán

Az MKT javaslatcsomagja megállapítja, hogy a legsürgősebb feladat a munkahelyek megtartása és az arra érdemes kis-és középvállalkozások túlélésének biztosítása, hiszen ezek a feltételei a sikeres újraindulásnak. Ezen a téren a monetáris politika viszonylag szűk mozgástérrel rendelkezik: a bankközi piac likviditásának biztosításával, célzott hitel- és kötvényprogramokkal illetve a makroprudenciális szabályozás lazításával finanszírozási oldalról megteremtette a pénzügyi szektor és a vállalkozások számára a válság átvészelésének feltételeit. A továbblépéshez most elsősorban a fiskális politika eszközeire lehet támaszkodni.

A fentiek alapján az MKT eddigi javaslatainak többsége – különösen az azonnali beavatkozást igényő javaslatok – a munkahelyek megtartásával, új munkahelyek megteremtésével az egészséges munkaerő biztosításával, valamint az áruszállítási-logisztikai területtel kapcsolatosak.

A középtávú – 1-6 hónapra kitekintő -, valamint a hosszú távú javaslatok pedig a kkv-szektort, a stratupokat, az informatikai szektort, az európai uniós források szükséges átcsoportosítását, valamint az agráriumot és az élelmiszeripart érintik elsősorban, de már készülnek a kultúra és a demográfia világát érintő gazdaságpolitikai javaslatok is.