Bodó Sándor: Európa legjobbja a magyar foglalkoztatási adat

Hírek2021. jún. 9.MTI

A kormányzati válságkezelés nemzetközi összevetésben is kimagasló eredményességét mutatja, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás 2021 első negyedévére - mondta Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hozzátette:

a hazai munkahelyeken foglalkoztatottak száma a tavalyi utolsó negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt, ezzel az unió éllovasai vagyunk.

Az Eurostat napokban közzétett adatai szerint az idei első negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a foglalkoztatás az Európai Unióban.

Az összesített mérséklődéshez képest Magyarország sokkal jobban teljesített, egyedül hazánkban bővült egy százalék feletti mértékben a munkavállalók száma.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések idén és tavaly több mint 1,6 millió magyar emberen segítettek.

Csak a bértámogatási programokkal közel félmillió munkahelyet védett meg vagy hozott létre a kormány a koronavírus-járvány kitörése óta.Bodó Sándor közölte,

a harmadik hullám végével a gazdaság újraindítására helyeződik át a hangsúly. A kormány ehhez igazítja lépéseit: kibővítette a Vállalkozások munkaerő támogatása programot, júniustól így már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső foglalkoztatása után fél éven át akár 600 ezer forint támogatást kaphatnak a cégek.

Hozzátette:

A garantált bérminimummal megegyező összeget, egyszeri 219 ezer forintot kérvényezhetnek a járási hivataloknál a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók.
 

Magyarországon ismét tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak, a tavaly nyári mélyponthoz képest százezerrel csökkent az álláskeresők száma.

A kormány a továbbiakban is minden segítséget megad ahhoz, hogy a magyar emberek munkából élhessenek meg

- hangsúlyozta Bodó Sándor.