Bővül a Schneider Electric regionális beszerzési központja Budapesten

Hírek2021. dec. 27.MTI

A Schneider Electric bővíti Budapesten 2017 óta működő regionális beszerzési központját, ezzel az ott dolgozók száma a jelenlegi 150-ről 2023-ig közel 300-ra emelkedhet - közölte a cég az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a francia székhelyű nemzetközi elektronikai cég globális beszerzésekért felelős vezetője,

Daniel W. Bartel is a magyar fővárosból irányítja a terület működését,

így éves szinten 12 milliárd eurónyi beszerzés és világszerte 1400 fő munkájának koordinálása is Budapestről történik.A Schneider Electric két beszerzési központot működtet Európában, melyekből a vállalat 74 üzemének beszerzéseit támogatják, 25 országban. A magyar fővárosban jelenleg 150 fős csapat végzi az ezzel kapcsolatos feladatokat, akik összesen mintegy 6000 beszállítóval állnak kapcsolatban - írták.

"Büszke vagyok arra, hogy sikerült Magyarországra hozni a regionális beszerzési központot, illetve az eddigi eredmények alapján a bővítéséről döntött a vállalat vezetése"

- idézi a közlemény Veres Zsoltot, a Schneider Electric Hungária Zrt. vezérigazgatóját.


A szakember kiemelte, hogy a Schneider Electric magyarországi érdekeltségei fontos szerepet játszanak a vállalat életében.
A közlemény szerint a Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon, és itt mintegy 2000 dolgozót foglalkoztat. Négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van.

Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ (Front Office), valamint az ESS (Energy and Sustainability Services) részleg európai központja.

A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának szintén a magyar főváros ad otthont.
Tavaly a Schneider 12 millió euró beruházást valósított meg magyarországi gyáraiban és logisztikai központjában. A csoporthoz tartozó vállalatok Magyarországon 200 milliárd forint árbevételt értek el tavaly, illetve ugyanennyit 2019-ben.
A Schneider Electric SA villamosenergia-ipari berendezés gyártó, létesítménykivitelező és szolgáltató konszern 2020-ban mintegy

25 milliárd euró bevételről számolt be, az adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti (EBITA) nyeresége 3,925 milliárd eurót tett ki.

A legutóbbi háromnegyedéves beszámolója alapján árbevétele csaknem 21 milliárd eurót tett ki, több mint 15 százalékkal nőtt organikusan egy év alatt.