Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Brutális taktikára váltottak az oroszok Ukrajnában

Hírek2022. jún. 28.D.J.

A beszámolók szerint hétfőn több civil célpontra is lecsaptak a támadók.

Ez történt hétfőn az orosz-ukrán háború 125-dik napján:

- A 220 ezres közép-ukrajnai Kremencsukban egy zsúfolt bevásárlóközpontba csapódott be egy orosz rakéta. A halottak száma a legutóbbi adatok szerint a 16-ot, a sérülteké pedig az 59-et is eléri.

Volodimir Zelenszkij szerint a támadás idején úgy ezer ember tartózkodott az épületben. Az elnök úgy nyilatkozott: csak olyan őrült terroristák, akiknek nincs helye a világban, támadnak meg egy ilyen épületet.

Ez nem egy eltévelyedett rakéta volt, hanem egy szándékos csapás erre a bevásárlóközpontra.

- Putyin támadásai a civilek ellen háborús bűnnek minősülnek – mondták a G7-ek vezetői, akik elítélték a Kremencsukot ért támadást.

Egy kiadott közlemény szerint felelősségre fogják vonni Putyint és azokat, akiknek közük volt a véres akció elrendeléséhez.

- Kremencsuk mellett több másik városban is azt jelentették, hogy az inváziós sereg civil célpontokat támadott. Ukrajna második legnagyobb városában Harkivban egy lakónegyedbe csapódott egy rakéta. A támadásban öt ember meghalt és 19-en megsebesültek.

 Ma, amikor az emberek vizet gyűjtöttek egy tartályból, az oroszok lecsaptak a tömegre

mondta Szerhij Haidai, luhanszki kormányzó, aki már egy másik orosz rakétacsapásról számolt be, melyben nyolc civil halt meg a keleti Liszicsanszk régióban.

- Oroszországgal már nem lehet visszatérni a háború előtti kapcsolatokhoz – mondta Olaf Scholz. A német kancellár szerint Moszkva az ukrán invázióval minden szabályt és megállapodást megszegett, amelyet az országok kötöttek egymással.

- Az ENSZ Biztonsági Tanácsa össze fog ülni, hogy megvitassák a civilek elleni célzott támadásokat Ukrajnában.

- A NATO úgy 300 ezerre növeli a készültségben lévő katonák számát az orosz-ukrán háború miatt. Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára kijelentette, hogy a balti államokban és öt másik frontországban megduplázzák vagy megháromszorozzák a szövetség katonai haderejét.

- Ben Wallace brit védelmi miniszter levélben kérte a szigetország miniszterelnökét, hogy a védelmi költségvetést emeljék meg 2028-ra a GDP 2,5 százalékára.

- A volt orosz elnök Dmitrij Medvegyev elmondása szerint a Krím-félszigetre úgy tekintenek, mint Oroszország részére, ezért ha egy NATO tagállam támadást indít a térség ellen az felér egy hadüzenettel és kirobbanthatja a harmadik világháborút.

- Az Egyesült Államok tervezi, hogy további közepes és nagy hatótávolságú rakétarendszereket küld Ukrajnának.

- Putyin egy telefonhívásban biztosította Brazília elnökét, hogy eleget fognak tenni a kötelezettségeiknek és az országukba továbbra is fognak műtrágyát szállítani.