Budapesten a katolikus világ szeme – A belvárosi közlekedés alaposan átalakul

Hírek2021. szept. 5.Növekedés.hu/MTI

Ma veszi kezdetét az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a magyar fővárosban. A szervezők szerint elképzelhető, hogy a nyitómisén ötvenezren is részt fognak venni.

Az eseményre várhatóan úgy 70 országból jönnek majd zarándokok. A pandémia sokakat bizonyára otthon fog marasztalni, de így is lehet számítani úgy ötezer külföldire, akiknek a nagy része minden bizonnyal határon túli magyar lesz – írta meg az euronews.

Fábry Kornél atya, a rendezvény főtitkára elmondta, hogy a nyitómisén a Hősök terén 1100 gyerek fog elsőáldozni. Ez lesz a katolikus iskolák nyitómiséje is.

A MÁV-Volán-csoport jelezte: az Eucharisztikus Kongresszusra regisztráltak részére pénztári és fedélzeti jegyváltáskor 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt, online vásárlás esetén 50 százalékos üzletpolitikai kedvezményt biztosítanak oda- és visszaútra Budapestre a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, Kelenföldre, Kőbánya-Kispestre, Kőbánya-felsőre és Zuglóra.

A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe.

A BKK kéri a kongresszus látogatóitól, hogy a közösségi közlekedést válasszák úticéljuk eléréséhez. Ezt segítve vasárnap napközben - a rendezvény kezdete előtti és a végét követő órákban - a BKK sűrűbb közlekedést biztosít elsősorban a rendezvény környékét érintő kötöttpályás vonalakon:

a Hungária körúton közlekedő 1-es villamosvonalon, az 2-es és 4-es metróvonalon, a nagykörúti 4-es és 6-os villamosvonalon, illetve sűrűbben jár az Andrássy út térségében az M1-es metró is.

A kongresszus nyitóünnepség miatt hétfő hajnalig lezárásokra és korlátozásokra kell készülni a Hősök tere és az Andrássy út környékén. A Hősök tere és a Kós Károly sétány mellett lezárják az Andrássy utat a Kodály körönd és a Dózsa György út között, illetve a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

Az „eucharisztia” görög szó, jelentése hálaadás.Az első keresztények így nevezték a misét, amelyben hálát adtak Istennek a teremtés és főként a megváltás ajándékáért, és amelynek során részesedtek Krisztus testéből és véréből. 

Ez a szó lett azután Krisztus testének és vérének, a kereszténység legfőbb szentségi ajándékának neve - mondta a tudas.hu-nak Székely János, szombathelyi megyéspüspök, akivel a szeptember 5-12. között Budapesten zajló nemzetközi találkozó résztvevőiről és a Kongresszus „üzenetéről” készült interjú.

Öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk a következő napokban, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A bíboros kiemelte: nemcsak a katolikusok figyelmét keltette fel a találkozó, az elmúlt időszakban azt tapasztalta, hogy Magyarországon és a környező országokban is "van egy pozitív, ökumenikus érdeklődés" a kongresszus iránt.

A többi felekezet nem a hitbéli különbséget nézi, hanem azt, hogy "egy nagy keresztény találkozóra van" alkalom Budapesten.