További 5 fővel bővül az EY felsővezetőinek köre, így már 18 associate partner és 22 partner dolgozik a vállalatnál. A vezetők száma ezzel 40 főre nőtt, ami a legmagasabb szám a cég történelmében. A Magyarországon idén harminc éves vállalatnál évek óta nő az alkalmazottak létszáma, amely mára meghaladta a 650 főt.
Elérte a negyven főt az EY tanácsadói és könyvvizsgálói felsővezetőinek köre, ami az eddigi legmagasabb szám a cég hazai történelmében. Idén júliustól associate partner pozíciót tölt be a vállalatnál Kocsis Zsolt, adótanácsadó, Komáromi Réka, üzleti tanácsadó, Nagy Áron, adótanácsadó, Módos András, adótanácsadó és Ruzic Andrea, számviteli szakértő.
Ügyfeleink a legmagasabb szintű kiszolgálást várhatják el és kapják az EY-tól. Korábban még nem volt ilyen magas a vezetőink száma, ami jól bizonyítja, milyen erős szakmai háttérrel tudjuk segíteni a magyar cégeket a növekedésben”
– emelte ki Rencz Botond, az EY vezérigazgatója.
Ezúton is gratulálok új igazgatóinknak, akik kemény munkával jutottak erre a szintre
– tette hozzá.
Kocsis Zsolt 2012 óta tagja az EY adóügyi csapatának, 2016-ban az amszterdami irodában dolgozott. Munkáját a közvetett adók területén kezdte, ma már számos átfogó, adózást érintő projektet vezet. A tanácsadó felel többek között a hazai tulajdonú vállalatok és cégvezetők támogatásáért a hatékony üzleti modell kialakításától kezdve a részvénypiaci bevezetésig. Zsolt szakértő az átfogó adóellenőrzések menedzselésében és különféle növekedést ösztönző adókedvezmények elérésében.
Komáromi Réka mintegy húsz éve dolgozik az üzleti szolgáltatások területén. A szakember 2015-ben csatlakozott az EY magyar adóügyi csapatához, tavaly óta pedig a cég Shared Service Centerekkel foglalkozó tanácsadói csoportját vezeti. Ezen felül felelős az EY cseh, szlovák, horvát és szerb SSC tanácsadói csapatai által nyújtott szolgáltatásaiért.
Módos András közel egy évtizedes társasági adószakértői tapasztalattal rendelkezik. Munkájában jelenleg a nemzetközi adóstruktúrákra fókuszál. A tanácsadó a magyarországi EY Egyesült Királyságért felelős részlegét vezeti, így ügyfelei között számos brit székhellyel rendelkező vállalatcsoport szerepel.
Nagy Áron szakmai pályafutása kezdetétől az EY-nál dolgozik, ahol végigjárta a vállalat ranglétráját. Karrierje során a közvetett adók területén szerzett kiemelkedő tapasztalatot (ÁFA, vám, környezetvédelmi termékdíj). Áron elsősorban az említett adónemekhez kapcsolódó üzleti kérdések és kihívások megoldásával, nemzetközi értékesítési láncok menedzselésével és optimalizálásával foglalkozik.
Ruzic Andrea tavaly csatlakozott az EY-hoz. A szakértő karrierje kezdetén számos nemzetközi cég magyarországi leányvállalatának számviteli rendszere kialakításáért volt felelős. Majd több, mint hat évig a Sony Ericsson kilenc országot lefedő, régiós ügyekért felelős pénzügyi és értékesítési ellenőrző menedzsereként Horvátországban dolgozott. Ezt követően rész vett a Centralis Csoport megalapításában Magyarországon, amelynek ügyvezető igazgatója is lett. Karrierje során olyan tudásbázist épített fel, amellyel hazai és nemzetközi társaságok, vállalatcsoportok törvényben előírt számviteli feladatait, beszámolási és adóügyi kötelezettségeit hatékonyan tudja támogatni.
A Magyarországon idén harminc éves tanácsadó cég munkatársainak száma dinamikusan növekszik. Két év alatt több mint 100 fővel bővült a vállalat, amely mára közel 700 embert foglalkoztat főállásban, és további bővülést tervez a 2020. június 30-ával végződő pénzügyi évben.