Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Donald Trump: Visszavettük a hatalmat, újra naggyá tesszük Amerikát

Hírek2024. nov. 6.Növekedés.hu

Történelmet írtunk, olyat tettünk, amit sokan nem hittek, hogy lehetséges - mondta Donald Trump republikánus elnökjelölt Palm Beach-ben.

Helyrehozzuk a Biden-ciklus hibáit, és újra naggyá tesszük Amerikát - mondta Trump, aki bejelentette, hogy több billegő államban is nyerni fognak. Történelmet írtak az amerikai választók, és Amerika aranykora fog jönni - tette hozzá a republikánus párt eredményváró rendezvényén, ahol a színpadon családjával és kampánycsapatával és alelnökével jelent meg.

Megemlékezett nemrég elhunyt anyósáról és édesapjáról is.

Összesen, szövetségi szinten is több szavazatot kaptunk a demokratáknál - mondta, hozzátéve, hogy nagy felhatalmazásuk lesz a következő négy évben. A győzelmet elsőként feleségének, Melania Trumpnak és a gyerekeinek köszönte meg, valamint alelnök-jelöltjének, J.D.Vance-nak, illetve az összes amerikainak.

Külön köszönetet mondott Elon Musk-nak, akit szuperzseninek nevezett.

Utalt az ellene elkövetett merényletre, hangsúlyozva, hogy "Isten okkal hagyta életben".

Kiemelte, hogy betartja az ígéreteit, Amerika biztonságosabb és gazdagabb lesz, és a korábbi megosztottsággal leszámolnak. - Első az ország - hangsúlyozta.

"Visszaszereztük a szenátus feletti irányítást. És úgy tűnik, a képviselőházban is vezetést szerzünk" - jósolta kiemelve, hogy olyan politikai győzelem született, amelyet korábban senki sem látott. Megfogadta, addig nem pihen, amíg "erős, biztonságos és virágzó Amerikát" nem teremt.

Egyben háláját fejezte ki az amerikai népnek, családjának, az alelnökjelöltjének, és választási győzelmén dolgozó stábjának is.

Én nem fogok háborúkat indítani. Meg fogom állítani a háborúkat

- hangsúlyozta.

J. D. Vance alelnökjelölt az amerikai történelem legnagyobb politikai visszatérésének nevezte Trump győzelmét, és hozzáfűzte, hogy ezt gazdasági fellendülés fogja követni.

- Isten áldja Amerikát - zárta beszédét Trump.

A szavazatszámlásás még tart, de Donald Trump több billegő államban is nyert, legalább 277 elektori szavazata van, így biztosította a 270 elektori szavazatot, ami a győzelemhez kell.

Érkeznek a gratulációk

"Fényes győzelmet látok, a nyugati politikatörténet talán legnagyobb visszatérését, hatalmas küzdelmet" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel a Facebook-oldalán megjelent videójában az amerikai elnökválasztásról.

Donald Trump várható győzelme kapcsán Orbán Viktor a republikánus párti politikusról szólva hangsúlyozta: börtönnel fenyegették, elvették a vagyonát, meg akarták ölni, szembefordult vele a teljes médiavilág Amerikában, és mégis győzött.

Hozzátette, hogy ez mindenkinek, aki hisz az akaratban, a küzdelemben, a kitartásban, nagy biztatást jelent, a világnak pedig a béke reményét.

Gratulált Donald Trumpnak győzelméhez Sir Keir Starmer brit kormányfő, aki "történelmi választási győzelemnek" nevezte sikerét, és közölte: várakozással tekint a megválasztott amerikai elnökkel folytatandó együttműködés elé.

Emmanuel Macron francia államfő az X-en azt írta: készen áll ismét együttdolgozni Trumppal a korábbi közös négy évhez hasonlóan. Egyben közölte: "még egységesebb, erősebb és szuverénebb Európáért fognak dolgozni ebben az új kontextusban, együttműködve az Egyesült Államokkal és védelmezve az érdekeinket és értékeinket".

Olaf Scholz német kancellár azt mondta: "Németország és az Egyesült Államok hosszú ideje sikeresen dolgozik együtt azon, hogy erősítse a jólétet és a szabadságot az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Ezt a jövőben is folytatjuk" - írta Scholz az X-en.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közleményében az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti transzatlanti együttműködés mélyítését sürgette. "Az Európai Unió és az Egyesült Államok többek puszta szövetségeseknél; népeinket őszinte partnerség köti össze, amely 800 millió embert egyesít.

Giorgia Meloni olasz kormányfő az Olaszország és az Egyesült Államok közötti stratégiai kapcsolatot hangsúlyozta. Kifejtette: Olaszország és az Egyesült Államok "testvérnemzetek", amelyeket ledönthetetlen szövetség, közös értékek és történelmi barátság köt össze.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a "történelem legnagyobb visszatérésének" nevezte Donald Trump újbóli megválasztását az Egyesült Államok elnökének.

"Az Ön történelmi visszatérése a Fehér Házba új kezdetet ígér Amerikának, és erőteljes ismételt elköteleződést Izrael és Amerika nagy szövetsége mellett" - írta közleményében az izraeli miniszterelnök.

Új korszak kezdődik Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt megválasztásával - jelentette ki a török államfő. Recep Tayyip Erdogan az X-en azt írta, "barátja" Donald Trump nagy küzdelem után nyerte meg az elnökválasztást.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en gratulált Donald Trumpnak választási győzelméhez, és azt üzente: várakozással tekint az erős Amerikai Egyesült Államok korszaka elé Trump határozott vezetése alatt. Felidézte szeptemberi találkozóját Trumppal, és elmondta, hogy nagyra értékeli a "béke az erő révén" megközelítést.

"Ez az az elv, amely a gyakorlatban igazságos békét hozhat Ukrajnának" - írta Zelenszkij. (MTI)