Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ég a ház a Teslánál, Elon Musknak le kellett mondani indiai útját

Hírek2024. ápr. 20.F. P.

Nagyon komoly kötelezettségekre hivatkozik Elon Musk, de bízik benne, hogy az év során be tudja pótolni indiai utazását.

Egymásnak adják az ajtót a világ legnagyobb cégeinek vezetői az indiai miniszterelnöknél: Narendra Modi az általános választások előtt, a kampányidőszakban fogadja őket. Kétsegtelen, hogy India most indul el azon azúton, amin Kína 40 éve, csak sokkal gyorsabban, rugalmasabban, és demokratikus társadalmi berendezkedés valamint piacgazdaság mellett.

Elon Musk most utazott volna, hogy a Tesla és a SpaceX részét képező Starlink belépjen a piacra, de az X-en azt írta az üzletember, hogy a Teslánál megoldalndó sürgős feladatok, kötelezettségek miatt erre most mégsem tud sort keríteni, az év során később bepótolja.

A Bloomberg szerint egész héten zajlott a tűzoltás a Teslánál: először jelezték a Tesla 140 ezer dolgozójának világszerte, hogy több mint 10 százalékos leépítés lesz, két felsővezető már távozott is. Szerdán a cég arra kérte a részvényeseket, hogy szavazzák meg Musk 56 milliárd dolláros, elsősorban részvényopciókból álló kompenzációs csomagját, melyet egy delaware-i bíróság januárban felfüggesztett. Pénteken az USA-ban árult majdnem minden autó árát 2000 dollárral csökkentették, hogy fogyjanak az egyre halmozódó készletek.

A cég első negyedéves jelentése kedden érkezik, abból valósabb képet kaphatunk a cég helyzetéről. A részvény árfolyama eddig 40 százalékkal esett az ideén.