Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egy év alatt 10 százalékkal csökkentek a megrendelések Németországban

Hírek2023. feb. 6.MTI

A német feldolgozóipari megrendelések a vártnál nagyobb mértékben növekedtek decemberben a szövetségi statisztikai hivatal hétfői jelentése alapján. A növekedés elsősorban az ipari beruházási javakra nagy fejlesztési projektek keretében belföldön leadott megrendeléseknek volt tulajdonítható, míg a fogyasztási cikkek megrendelései csökkentek.

Decemberben az előző havihoz képest ár, szezonális és naptári kiigazítással 3,2 százalékkal nőttek a feldolgozóipari megrendelések a várt 2,0 százalékos növekedés helyett és az előző havi, novemberi adaton is javított a Destatis: 5,3 százalékos havi csökkenést utólag 4,4 százalékos havi csökkenésre módosította.

A decemberi megrendelések 10,1 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, a novemberi megrendelések pedig 10,2 százalékkal.

Decemberi havi növekedés elsősorban a nagyvolumenű gyáripari megrendeléseknek tulajdonítható, ezen belül is főként áramelosztó hálózati berendezések és kontrolleszközökre leadott megrendeléseknek. Nagy megrendeléseket kapott a gépipar turbinákra és hajtóművekre, kivéve a repülőgépek és járművek motorjait és hajtóműveit. A nagy ipari beruházások megrendeléseit leszámítva a feldolgozóipari megrendelések 0,6 százalékkal csökkentek decemberben az előző havihoz képest Németországban.

A fogyasztási cikkek megrendelései 3,3 százalékkal csökkentek.

Decemberben a belföldi megrendelések nőttek a legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal. A külföldi megrendelések oroszlánrésze pedig az euróövezetből érkezett, ahol a növekedés az előző havihoz képest 9,8 százalékos volt, míg a világ többi részéről érkező megrendelések 3,8 százalékkal csökkentek.

Az éves fejleményeket tekintve a feldolgozóipari megrendelések az egész 2022-es évben elmaradtak az előző évitől, ellentétben a 2021-estől, ami meghaladta az előző évit. A 2022 decemberi megrendelések mindenesetre már meghaladják a járványvédelmi korlátozások által nem érintett utolsó év, a 2019 decemberit, mégpedig 1,2 százalékkal.