Egy év alatt 110 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

Hírek2021. jún. 24.Növekedés.hu

A tavaly júniusi csúcs óta közel 30 százalékkal, több mint 110 ezer fővel csökkent, a gazdasági élet újraindulásával még tovább mérséklődhet a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár szerint a következő hónapokban folytatódhat a tartósan 4,5 millió feletti hazai foglalkoztatottság bővülése. A kormány ebben segít a Vállalkozások munkaerő támogatása programmal is, amellyel mostanáig közel 14 ezer álláskereső elhelyezkedéséhez járult hozzá.

Júniusra 265 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat havi adatsora szerint.

Összesen közel 28 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest így 55 százalékkal esett vissza.

A foglalkoztatók mintegy 23 ezer üres álláshelyet jelentettek be, júniusban összességében több mint 77 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 56 ezer egyelőre betöltetlen maradt.

A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények válságállónak bizonyultak, Magyarországon tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak.

A kormány programjai a koronavírus-járvány kitörése óta több mint 1,6 millió magyar emberen segítettek.

A gazdasági élet újraindulásával még tovább nőhet a foglalkoztatás, a munkavállalók iránti kereslet több ágazatban is - főként szálláshely-szolgáltatás, kereskedelem, feldolgozóipar, építőipar - kiemelkedő.

Bodó Sándor hozzátette:

A kormányzati válságkezelés eredményességét mutatja, hogy az Eurostat legutóbbi adatai szerint 2021 első negyedévére Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás.

A hazai munkahelyeken foglalkoztatottak száma a tavalyi utolsó negyedévhez képest 1,1 százalékkal növekedett, ezzel a negatívba forduló európai átlagot jelentősen felülmúlva az unió éllovasai vagyunk.