Szlovákia továbbra is világelső ebben a fontos gazdasági ágazatban

Hírek2020. jan. 14.Növekedés.hu

A Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által nyilvánosságra hozott adatok szerint a szlovák autógyárak a tavalyi év során 1,1 millió autót szereltek össze - olvasható a newsnow.tasr.sk hírportálon. Ez a mennyiség valamennyivel több a 2018-ban elért szintnél, egyben azt is jelenti, hogy Szlovákia az egy főre jutó autógyártás tekintetében továbbra is világelső.

A ZAP elnöke, Alexander Matusek szerint az autógyártás részaránya Szlovákia ipari termelésében 49,5 százalékot képvisel, az exportban képviselt hányada pedig 46,6 százalék.

Az ágazat közvetlenül több, mint 177 000 főt foglalkoztat, a beszállítói hálózat figyelembevételével pedig 275 000 munkahelyet biztosít. Hangsúlyozta: bár e mutatók elismerésre méltóak, fontos lépéseket kell tenni a versenyképesség megőrzése érdekében.

A ZAP vezetői a további fejlődés alapvető akadályát a képzett munkaerő tartós hiányában, a munkaerő költségének gyors és kiszámíthatatlan növekedésében, a tudományos ismeretek termelésbe történő, rendszerszerű átvezetésének hiányában látják. Lassan halad a mobilitás új formáira történő átállás előkészítése és az alternatív üzemanyagok fejlesztése.

Alexander Matusek jelezte: a ZAP vezetését aggasztja, hogy a kormány jövőbeni lépései tovább ronthatják az ágazat versenyképességét. A minimálbér meghatározásának folyamatában hiányzik a tartalmas társadalmi párbeszéd; a munkáltatók költségeinek közvetlen és közvetett emelése, valamint az intézkedések ellentételezés nélküli elrendelése egytől egyig fenyegetik az autógyártási ágazat jövőjét.

A tavalyi év során összesen 113 863 új, hivatalos eljárásban importált autót vettek nyilvántartásba az országban, közel 2 ezerrel többet, mint 2018-ban. További 68 155 járművet magánszemélyek hoztak be az országba.

Az új autók aránya az összes, regisztrált jármű közül 59,8 százalékot tett ki. Továbbra is jellemző a nagyon idős (több, mint 15 évnél öregebb) autók behozatala, amelynek komoly hatása van a közlekedés biztonságára, a szennyezőanyag-kibocsátásra és a környezetre.