Egy magyar logisztikai cég már mesterséges intelligenciával dolgozik

Hírek2024. nov. 1.MTI

Mesterséges intelligencián és szenzortechnológián alapuló fejlesztést valósított meg az Adony Logisztikai Központ Kft. - közölte az intermodális logisztikai központot működtető cég az MTI-vel.

A kft. a 793 millió forintos beruházáshoz a Magyar multi programban 317 millió forintos, feltételesen visszatérítendő, európai uniós támogatást nyert el - írták közleményükben. A projekt célja az volt, hogy a legmagasabb szintű digitalizációs technológiák alkalmazásával néhány éven belül egy okos logisztikai központ létrehozására tegye alkalmassá a társaságot - tették hozzá.

Ismertetésük szerint intelligens ipari kamerarendszert telepítettek, amely mesterséges intelligencia segítségével javítja a telephelyen belüli navigáció és a raktárak közötti irányítás hatékonyságát, és a valós idejű forgalmi adatokból keletkező adatmennyiség később lehetővé teszi, hogy a telephelyen önjáró, önvezető járművek és rakodógépek közlekedhessenek.

Az inerciális - a helyzetet, sebességet, irányt külső segítség nélkül megállapító - navigáció és szenzor precíziós giroszkópok és szögsebességmérők adatai alapján számolja ki a járművek abszolút elmozdulását, és

a kiindulási ponthoz képest megtett út alapján adja meg az aktuális pozíciót.

A projekt keretében beszerzett ipari rakodógépet is ellátták szenzortechnológiával, amely telemetria adatokat gyűjt a daru mozgásáról, majd azokat eltárolva egy későbbi automatizált rakodó rendszer betanításához nyújthat referencia adatokat.

A beruházás további részeként hőszivattyúval kiegészített karbantartó csarnokot építettek, amelyet előrejelző és megelőző karbantartásra használnak; itt javítják a berendezéseket a rakodó- és más munkagépekre szerelt szenzorok adatai alapján.

Azt írták, hogy a fejlesztési projekt eredményeként a kft. képes erősíteni növekedési potenciálját, hozzájárulva ezzel a kkv státuszból történő kiemelkedéshez. A 2014-ben alapított, szekszárdi székhelyű cég, amelynek fő profilja a mezőgazdasági termékek raktározása és mozgatása különböző szállítási módok összekapcsolásával, 17 hektáros, adonyi telephelyén 84 raktárat üzemeltet összesen csaknem 500 ezer tonna kapacitással.

A kft. 2023-ban 6,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 915 millió forint adózott eredményt ért el.