Egymilliárd forintos fejlesztés Szegeden

Hírek2017. nov. 13.Növekedés.hu

Átadták a Bodrogi Bau Kft. nyílászáró- és hőszigetelőanyag-üzemét Szegeden. A több mint egymilliárd forintos fejlesztés költségeiből csaknem 500 millió forintot uniós támogatásból finanszíroztak. A Carboland márkanevet viselő hőszigetelőket a hazai piacra, míg az Aluland ajtókat és ablakokat a magyar és szomszéd országokbeli vásárlóknak szánják. Tavaly ünnepeltük 25 éves fennállásunkat. A következetes minőség iránti elkötelezettségünk ez alatt a 25 éves működés alatt megtapasztalható volt kivitelezésben, értékesítésben, sőt a makói Glorius Hotel üzemeltetésén keresztül még a vendéglátásban is. Most ezt a palettát bővítettük ki a gyártással és a termeléssel – összegezte Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy az üzemcsarnokok egy év alatt készültek el, a legkorszerűbb technológiával, vannak felszerelve, működésük pedig hulladék- és selejtmentes, mivel mindent újrahasznosítanak. Terveikben két újabb gyártóüzem építése is szerepel.  Amint a két új üzem teljes kapacitással működik, 50 új munkahelyet is teremt. M

A Bodrogi Bau Kft

A Bodrogi Bau cégcsoport építőipari kivitelezéssel, építőanyag kereskedelemmel, tervezéssel, ingatlan-beruházási, -forgalmazási, -eladási, -kezelési tevékenységgel foglalkozik. Tulajdonosként asztalos üzemet működtet, a vállalkozás tagja és résztulajdonosa az Új Ház Csoport országos építőanyag beszerző és értékesítő hálózatnak. A cégcsoport 2016-ban mintegy 6 milliárd forintos árbevételt ért el, az új üzem beállásával ez 8–10 milliárd forintra nőhet. A csoport csaknem 250 embernek ad munkát, a fejlesztésnek köszönhetően a foglalkoztatottak létszáma 270–300 főre nő.