Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre több a női űrhajós a NASA-nál

Hírek2020. jan. 25.Növekedés.hu

2013-ban már fele-fele arányban diplomázott nő és férfi űrhajós a képzésen, a NASA első embere szerint pedig hamarosan meglehet az első női asztronauta, aki a Holdra lép.

A NASA sokáig kizárólag a férfiak munkahelye volt, amikor 1958-ban megalapították, csak a katonaságból származhattak a tagjai. Manapság azonban egyre több a női asztronauta.

Az első nők, akik elvégezték a NASA asztronauta képzését Margaret Seddon, Kathryn Sullivan, Judith Resnik, Sally Ride, Anna Fisher és Shannon Lucid volt (a képen balról jobbra), akik 1978-ban léptek be a programba.

(Forrás: NASA)

Az eddig az űrben járt 347 amerikai közül csak 49 volt nő, az első női űrhajós, Sally Ride pedig csak 1983-ban járt az űrben.

Összehasonlításképp: Valentyina Tyereskova már húsz évvel korábban feljutott a Vosztok-6 fedélzetén.

Tavaly októberben szerveztek először az űrhajózás történetében először olyan űrsétát, amelynek csak női tagjai voltak.

Jessica Meir (balra) és Christina Koch (jobbra) az International Space Station állomásról indulnak az első, csak női űrhajósok által végrehajtott űrsétára 

A NASA tervei közt szerepel, hogy hamarosan újra asztronautákat küld a Holdra, így lehet, hogy hamarosan meglesz az első olyan női űrhajós is, aki a Holdra léphet.

A lehetséges Holdra lépők között van a 2013-ban kiválogatott 21. számú NASA űrhajóscsapat négy női tagja. Jelenleg 40 és 41 éves kor között vannak, első űrutazásaikat erre az évre tervezték.

A NASA és a Collect Space adatai alátámasztják, hogy egyre több a női űrhajós. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a NASA asztronauta képzését milyen arányban végezték férfiak és nők az évek során. Érdemes kiemelni, hogy 2013-ban történt meg először, hogy fele-fele arányban diplomázott nő és férfi űrhajós a képzésen.

 

Férfi

1978

83

17

1980

89

11

1984

83

17

1985

85

15

1987

87

13

1990

78

22

1992

84

16

1995

74

26

1996

77

23

1998

88

12

2000

82

18

2004

82

18

2009

67

33

2013

50

50

2017

55

45