Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre több helyen van postaláda, házszám, olvasható név és jól működő csengő

Hírek2022. szept. 19.Növekedés.hu

Az elmúlt negyedévben jelentősen nőtt az újonnan kihelyezett postaládák, csengők és házszámok aránya, valamint megemelkedett a jól olvasható nevek száma az ajtókon és a kapucsengőkön – derült ki a Magyar Posta Zrt. friss kutatásából. A társaság még júliusban indított kampányt annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a pontos és helyes címek fontosságára, mivel ezek hiánya, vagy olvashatatlansága nem csak a kézbesítés során okoz gondot, de a mentősök munkáját is megnehezíti.

Mivel országszerte problémát okoznak – illetve sok helyen csak okoztak – a hiányos vagy beazonosíthatatlan címadatok a Magyar Posta kézbesítői, sőt még a mentősök számára is, ezért júliusban a társaság figyelemfelhívó kampányt indított, amelynek célja a ház- és ajtószámok, nevek és levélszekrények pótlása volt. A Posta friss reprezentatív* felméréséből kiderült, hogy a magyar lakosság komolyan vette a felhívást és rengetegen pótolták a hiányos vagy nem jól olvasható címadataikat. Átlagosan mintegy 10 százalékponttal nőtt azok száma, akik pótoltak valamiféle hiányosságot, közülük is kiemelkedik azok aránya, akik a kampány hatására olvashatóan kiírták a nevüket. Ez azt jelenti, hogy mintegy 6-800.000 ember vette komolyan a Magyar Posta felhívását. Az adatok szerint minden huszadik lakás esetében szereltek fel kapucsengőt, ajtószámokat és tették olvashatóvá nevüket a csengőkön.

Török Szabolcs, a vállalat marketingkommunikációs igazgatója elmondta: 

Több, mint három hónap után kijelenthetjük, hogy a nyári figyelemfelhívó kampányunk sikeres volt, hiszen hónapról-hónapra csökken a nehezen beazonosítható címek száma. Ezzel nem csak a kézbesítőink napi munkája vált gyorsabbá és egyszerűbbé, de a mentősök is könnyebben találhatnak oda egy-egy riasztás címére. Továbbra is mindent megteszünk, hogy ez a pozitív folyamat ne veszítsen lendületéből, ezért a jövőben is folytatni kívánjuk a társadalmi párbeszédet

 tette hozzá az igazgató.