Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre több részlet derül ki a moszkvai merénylet tetteseiről

Hírek2024. márc. 23.Sz.A.

Az Iszám Állam vállalta a felelősséget a pénteki moszkvai merényletért. A Kreml egyelőre nem erősítette meg az információt.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a pénteki moszkvai merényletért, melyben egy külvárosi, krasznogorszki koncerttermet ért terrortámadás.

Legalább 60 ember életét vesztette és 145-en megsérültek a támadás során, melyben robbanóanyagokkal és fegyverekkel intéztek támadást a Moszkva külvárosában évő Crocus City koncertterme ellen.

Az Iszlám Állam szerint mindegyik támadónak sikerült elmenekülnie a helyszínről - számol be a Guardian.

Washingtoni források szerint is az Iszlám Állam áll a merénylet hátterében.

Az Iszlám Állam közleménye szerint a fegyveresei Moszkva külvárosában csaptak le több száz embert megöltek vagy megsebesítettek, majd biztonságban visszatértek a bázisukra.

A támadásról megjelent videókon legalább négy fegyveres automata fegyverekkel nyitott tüzet a pánikszerűen menekülő közönségre.

Az áldozatok között öt gyerek is van. Hírügynökségi beszámolók szerint a támadás során két robbanás is megrázta a kocerttermet.Az orosz állami Ria információi szerint a halottak száma még emelkedhet.

Tegnap este az orosz hatóságok hajtóvadászatot indítottak a fegyveresek ellen, de az orosz kormány nem azonosított egyetlen elkövetőt sem a támadást követően - írja a lap.

Szemtanúk szerint a koncertteremben tartózkodók a lift felé menekültek, a támadók elsőként az ajtóban állókat és a biztonsági őröket végezték ki, és eltorlaszolták a kijáratokat.

Az épületben tűz ütött ki, melyet helikopterekkel oltottak el, a koncertterem teteje részben beomlott.

Az egyik szemtanú legalább öt, szakállas fegyveresről számolt be, akik kiképzett, profi harcos benyomását keltették.Az orosz nyomozó hatóságok Kalasnyikov automata fegyverekről és lőszerekkel teli mellényekről közöltek fotókat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még az este gyors felépülést kívánt a merényletben megsérülteknek. Az elnököt a Kreml szerint az FSZB vezetője, Alekszaner Bortnyikov folyamatosan informálja a nyomozás alakulásáról.

Szergej Szobjanyin moszkvai főpolgármester szerint az orosz kormány különleges biztonsági intézkedéseket léptet érvénybe a hét végére: törölhetnek sport és kulturális eseményeket, valamint megerősíthetik a vasútvonalak biztonságát.

Március elején az amerikai titkosszolgálatok már figyelmeztettek egy terrortámadás veszélyére, és megkérték az Oroszországban tartózkodó állampolgáraikat, hogy ne vegyenek részt nyilvános rendezvényeken.

A moszkvai merénylet a legsúlyosabbnak számít a beszláni iskola ellen 2004-ben elkövetett merénylet óta, melyben 334 ember - köztük 186 gyermek - életét vesztette. Akkor fegyveresek két napig tartották fogva az iskolában egy rendezvényre összegyűlt tömeget.

Az MTI beszámolója szerint az Interfax hírügynökség a biztonsági szolgákatokra hivatkozva közölte, hogy a támadók legkevesebb öten voltak, terepruhát viseltek, és gépfegyverből nyitottak tüzet a Crocus City Hall nevű hangversenyteremben és az épület előcsarnokában.

Két robbanás is történt, tűz ütött ki, vastag füstfelhő száll ki az épületből.

Az épületből több száz ember menekítettek ki.

Magyar áldozatokról, sérültekről jelenleg nincs tudomásunk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a moszkvai terrortámadásra reagálva péntek este a Facebook-oldalán.

Tájékoztatása szerint a nagykövetség munkatársai valamennyien biztonságban vannak.

A konzuli védelemre regisztrált állampolgárainkat értesítettük és az illetékes hatóságokkal szorosan együttműködve folyamatosan nyomon követjük az eseményeket

- írta a miniszter.

Szijjártó Péter hozzátette: a konzuli szolgálat sürgősségi telefonszáma folyamatosan rendelkezésre áll a magyar állampolgárok számára.