Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Együttműködési megállapodást írt alá a BÉT és a Metropolitan Egyetem

Hírek2024. jan. 29.Növekedés.hu

Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU), amelynek célja - többek között - közös hallgatói, gyakornoki program kialakítása, továbbképzési-, valamint kutatási programok megvalósítása. A BÉT kiemelt stratégiai törekvése a lakosság, azon belül is a fiatal korosztály pénzügyi tudatosságának növelése, amelyet jelen megállapodás is támogat.

A METU elkötelezett amellett, hogy gyakorlati tudást adjon hallgatóinak, így feladatának tekinti a valós szakmai területek, szereplők megismertetését. A BÉT prioritásként kezeli a hazai lakosság és a vállalati szektor pénzügyi kultúrájának folyamatos fejlesztését, amelynek fontos eleme a következő generáció edukációja is - fogalmaznak a BÉT közleményében.

A felek ennek jegyében számos közös célt határoztak meg: közös gyakornoki, hallgatói programot alakítanak ki, továbbképzési- kutatási programokat valósítanak meg. A tervek szerint az operatív működés során is támogathatják egymás törekvéseit, legyen szó vendégelőadók, vagy - a vizsgák esetében - vendégelnökök delegálásáról, szakdolgozati témajavaslatok kidolgozásáról vagy hallgatói rendezvények szervezéséről.

A megállapodás aláírására a mai napon, a Budapesti Értéktőzsde székhelyén került sor. Az aláírási ceremónián Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója és Prof. Dr. Kocziszky György, a METU rektora is részt vettek.

Dr. Kocziszky György, a METU rektora, és Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója

A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Budapesti Értéktőzsde közötti stratégiai partnerség hozzájárul a hallgatók szakmai fejlődéséhez és a pénzügyi szektorban való eredményesebb elhelyezkedésükhöz. Ez a kezdeményezés hallgatóink számára lehetőséget teremt arra, hogy elismert pénzügyi szakemberek tolmácsolásában tekinthessenek be ennek a jelentős intézménynek a tevékenységébe

 - mondta el Prof. Dr. Kocziszky György, a METU rektora.

A Budapesti Értéktőzsde elkötelezettje a következő generáció pénzügyi képzésének, ezért számos kezdeményezés keretében támogatja ezen korosztály fejlődését, szakmai karrierjének megkezdését. A Budapesti Metropolitan Egyetemmel megkötött együttműködési szerződés szervesen illeszkedik ezen törekvésbe. Meggyőződésem, hogy a két intézmény koordinált tevékenysége sokak javára válik

- tette hozzá Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.