Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Elindult a negyedik hullám Nagy-Britanniában, megkérték az olasz szurkolókat, hogy ne jöjjenek a vasárnapi foci Eb döntőre

Hírek2021. júl. 10.Sz.A.

A delta variáns adja az új fertőzések 99 százalékát Nagy-Britanniában, ahol az új esetek száma 34 százalékkal emelkedett egyetlen hét alatt. A felnőttek körében a beoltottak aránya 65 százalék, az egy dózissal rendelkezőké 87 százalék. A közlekedési miniszter azt kérte az olasz szurkolóktól, hogy ne jöjjenek Londonba a vasárnapi foci Eb döntőre.

Egyetlen hét alatt 34 százalékkal emelkedett az új koronavírusos esetek száma Nagy-Britanniában, ahol a fertőzések 99 százalékát a delta variáns adja. Egy hét alatt 216 ezer fertőzöttet azonosítottak, ami 54 ezres emelkedést jelent az előzp héthez képest a Public Health England hivatalos adatai szerint.

A negyedik hullám elindulására utal, hogy egy nap alatt 35 ezer új esetet szűrtek ki, és 1,1 millió tesztet végeztek el, ami január 22-e óta a legmagasabb szám.

A magas átoltottság miatt a kórházban ápoltak és az elhunytak száma kisebb: egy nap alatt 29-en haltak meg a vírus által okozott betegségekben. Eddig összesen 128 ezer halálos áldozat köthető a Covidhoz a szigetországban. A kórházba kerültek száma 100  fővel emelkedett egy nap alatt.

Nagy-Britanniában a két dózissal beoltottak aránya a 18 év felettiek körében 65,3 százalélk, míg az egy dózissal oltottak aránya 87 százalékos.

Az új fertőzések számának emelkedése miatt a Lancet nevű orvosi szaklapban több tudós is azt kérte Boris Johnson kormányfőtől, hogy a július 19-re tervezett újabb lazítást halassza el, és várják meg, amíg a tinédzsereket is beoltják.
 
A BBC adatai szerint a Covid miatt kórházba kerültek száma június 21-e óta 1904-ra emelkedett, zömében 50 év alattiakat kell ellátni, 987 fő pedig nem volt beoltva.
Grant Shapps közlekedési miniszter az új esetek emelkedő száma miatt megkérte az olasz szurkolókat, hogy ne jöjjenek a vasárnapi foci Eb döntőjére. A Wembley stadionban amúgy is limitálták a szurkolói létszámot, és csak brit letelepedési engedéllyel rendelkezők vásárolhatnak jegyeket.
Shapps a Times Radio-nak adott interjújában kiemelte, hogy nem engedik be azokat a szurkolókat, akik erre a meccsre érkeznek, ezért több charter járatot is töröltek - írja az ilfattoquotidiano olasz internetes hírportál.