Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Első női elnökét választotta meg Szlovénia

Hírek2022. nov. 13.MTI

A hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy a függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját - ő lesz az ország első női elnöke.

A szlovén választási bizottság által 97 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott második fordulóban a balközép pártok által támogatott Pirc Musar a szavazatok 54 százalékát, míg a szintén függetlenként induló jobboldali Anze Logar volt külügyminiszter a voksok 46 százalékát szerezte meg.

A központi választási bizottsághoz még nem futottak be a külföldön leadott szavazatok, de ezek a voksok érdemben már nem befolyásolhatják az eredményt, ezért biztosra vehető Pirc Musar győzelme.

A választási bizottság adatai szerint a második fordulóban a szavazásra jogosultak 52,13 százaléka, mintegy 855 ezer ember járult az urnák elé, valamivel több, mint az első fordulóban.

Natasa Pirc Musar
Az új államfő várhatóan december 23-án teszi le az esküt.
Pirc Musar programjában az egészségügyi és nyugdíjrendszer reformja, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a biztonság- és védelempolitika szerepel.

Az 54 éves Natasa Pirc Musar 1968-ban született Ljubljanában. 1992-ben szerzett diplomát a ljubljanai egyetem jogi karán. Pályafutását újságíróként kezdte. Hat évig dolgozott a szlovén közszolgálati televíziónál (RTV), majd további öt évig Szlovénia legnagyobb kereskedelmi csatornájánál, a POP TV-nél.

Tudását a CNN-nél kamatoztatta tovább az Egyesült Államokban, majd két szemesztert tanult médiaszakon a Manchesteri Egyetemen, az Egyesült Királyságban, ahol tanulmányai alatt gyakornok is volt a BBC-nél.

2001-től gazdasági vizekre evezett, két évig vezette Szlovénia akkoriban legnagyobb pénzügyi társaságának, az Aktiva Groupnak a kommunikációs osztályát. 2003-ban csatlakozott a legfelsőbb bírósághoz.

2004-ben a szlovén parlament, Janez Drnovsek egykori elnök javaslatára információs biztosnak nevezte ki, majd 2009-ben további öt évre újraválasztották.

2014-ben ügyvédi irodát nyitott, azóta ügyvédként dolgozik. Számos nemzetközi szervezetnek volt tagja és elnöke, fő területe a médiajog és általában az emberi jogok. Házas, egy gyermek édesanyja.