Erdogan egy másik Boszporuszt álmodna Isztambulba

Hírek2020. jan. 3.Növekedés.hu

A török elnök, Recep Tayyip Erdogan rekordsebességgel építette fel az új repülőteret, Törökország legnagyobb mecsetjét vagy a Boszporusz alatt áthúzódó alagútat. Mindez eltörpül azonban új terve, egy második Boszporusz, új tengerszoros létrehozása mellett - olvasható a  dw.com hírportálon

Erdogán hasonló tengerszorost szeretne, amely átszeli a 16 milliós fővárost.

Az Isztambul nyugati részére megálmodott, 45 kilométer hosszú mesterséges csatorna a Boszporusszal párhuzamosan haladna és összekötné a Fekete és a Márvány tengert.

Kormányzati források szerint a beruházás célja, hogy enyhítse a Boszporuszon áthaladó hatalmas hajó-forgalmat és növelje a hajózás biztonságát. 

A projekt tervezése már 2011-ben megkezdődött, majd évekre leállt. A közelmúltban azonban a kormány újra napirendre tűzte. Recep Tayyip Erdogan bejelentette, hogy hamarosan pályázatot írnak ki a csatorna megépítésére. A Környezetvédelmi és Városfejlesztési Minisztérium vizsgálatot folytatott a projekt környezetvédelmi megvalósíthatósága ügyében és „kedvező” eredményre jutott. 

Az elnök legújabb építési óriásprojektjének megvalósítását azonban akadályozza az Isztambul élén történt, júniusi hatalomváltás.  A szociáldemokrata Ekrem Imamoglu lett a polgármester.

Az elmúlt 25 évben először fordult elő, hogy a fővárost nem Erdogan AKP pártjának képviselője vezeti. Az új polgármester pedig nem titkolja: ellenzi a megaberuházást. 

Ekrem Imamoglu szerint a projekt „Isztambul elárulása”, egy „gyilkos projekt”. Fogadkozik, hogy a terv megvalósításával „16 millió ember fog szembeszállni”. Kezdeményezte, hogy mondják fel azt az együttműködési megállapodást, amelyet az előző városvezetés kötött a kormánnyal. 

A polgármester elutasító álláspontja, amelyet a város lakossága és tudósok is osztanak, alapvetően a magas építési költségeken és a számottevő környezetvédelmi aggodalmakon alapul. 

A projektnek jelentős hatása lehet a térség természeti viszonyaira, állítja az Isztambuli Egyetem környezetvédelmi szakértője,  Doganay Tolunay. A csatorna tönkre fogja tenni a város fontos vízforrásait, mert ott húzódik majd, ahol ma ezek találhatóak. Káros hatást gyakorol a térség egész környezeti rendszerére. „A várostól északra található védett erdős vidékek, patakok és legelők fontosak a környezet egésze számára és több száz növény-és állatfaj otthonát biztosítják”  figyelmeztet a kutató. E rendszer súlyos megzavarása gazdasági következményekkel járhat. „A Fekete tenger halászainak és a térségben dolgozó farmereknek el kell hagyniuk megélhetésük forrását”.

E gondokhoz társulnak még az óriási építési költségek. 

A hivatalos számítások 11,5 milliárd euróról (mintegy 3 800 milliárd forintról) szólnak. Szakértők azonban sokkal magasabbra becsülik az új csatorna költségeit. 

A terv bírálói arra is felhívják a figyelmet, hogy a csatorna káros hatással lehet azokra a földtani törésvonalakra, amelyek Isztambul alatt húzódnak és így növelhetik a földrengések kockázatát.

A Katasztrófa és Vészhelyzet Kezelő Ügynökség ezt azonban vitatja: azt állítja, nincs összefüggés a csatornaépítés és a földrengéskockázat között. 

Ekrem Imamoglu bírálja azt is, hogy számos, a csatorna mentén fekvő területet már arab befektetőknek, közöttük a királyi család tagjainak eladtak. Recep Tayyip Erdogan erre csak annyit válaszolt:

miért, talán tilos?  Ha a vevőket Hans-nak és George-nak hívnák, senkinek sem okozna problémát.

Recep Tayyip Erdogan AKP pártjának vezetői ismételten hangsúlyozzák, hogy a projekt építése kívül esik Ekrem Imamoglu polgármester vagy az isztambuli önkormányzat hatáskörén. Leszögezik: az Isztambul Csatorna egy nemzeti program. 

A török elnök éveken át „saját álmának” nevezte a projektet és semmi jele annak, hogy megingatnák a hitetlenkedő vélemények.

Szeretik vagy sem, az Isztambul Csatorna már épül. Nem fogjuk megengedni, hogy olyan emberek, akik nem látnak a jövőbe, nincsenek céljaik, nem szeretik országunkat és nem hisznek annak sikerében, eltántorítsanak bennünket

fogadkozik Recep Tayyip Erdogan.