Év végéig átjárhatók a Szép-kártya zsebei

Hírek2021. ápr. 18.MTI

Idén év végéig a Széchenyi Pihenő Kártyával bármelyik alszámláról lehet költeni a Szép-kártya által engedélyezett célokra - derül ki a a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

A könnyítés szerint tehát például a szálláshely, vagy a szabadidő zsebből is lehet költeni vendéglátásra, és fordítva.

A kormányrendelet megfogalmazása szerint a Szép-kártyával az eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körbe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleg is elfogadható, illetve a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is felhasználhatja.

A rendelet a kihirdetését követő 10. napon lép hatályba.