Ezeknél a bankoknál már igényelhetőek a Zöld Otthon Lakáshitelek

Hírek2021. okt. 5.MTI

Már igényelhetők a magyarországi bankoknál a Zöld Otthon program lakáshitelei, a konstrukció iránt élénk az érdeklődés - közölték a pénzintézetek az MTI-vel kedden.

A jegybank a zöld eszköztár stratégiájának részeként október 4-én indította el az NHP Zöld Otthon Programot, amelynek keretösszege 200 milliárd forint.

A K&H Bank közlése szerint az új lakáshitel iránt már az indulás előtti hetekben sokan érdeklődtek. A fokozott érdeklődés érthető, hiszen támogatott konstrukcióról van szó. Hasonlóan magas, 70 millió forint maximális összegű és alacsony kamatozású támogatott lakáshitel eddig nem volt elérhető - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője. Hozzátette: a program keretében több milliárd forint hitel kihelyezésére számítanak, több ezer igénylő számára. Arra még korai bármit mondani, hogy mekkora lesz az átlagos hitelösszeg.

Az OTP Bank közölte: Magyarországon a lakáshitelezésben nem jelentek meg eddig a zöld szempontok, pedig a hazai lakásállomány energiahatékonysága alacsony. Az Nhp Zöld Otthon Lakáshitel bevezetésével a lakosság számára lehetővé válik, hogy kedvező kamatozású konstrukcióval, fenntartható, környezetbarát otthont vásároljon vagy építsen, ami megfelel a mai kor elvárásainak. A Zöld Otthon Programban megfogalmazott feltételek szerint az új hitelből csak olyan új lakás vásárolható vagy építhető, ami már BB energetikai besorolású, azaz közel nulla energiaigényű és energiafogyasztásának 25 százalékát már megújuló energiából kell fedeznie.

Az OTP Bank ügyfelei részéről már a bevezetés előtt nagy volt az érdeklődés az új termék iránt. Azt, hogy a kihelyezett lakáshiteleken belül mennyi lesz az új hitel aránya azt még nem lehet tudni, reményeik szerint folyamatosan növekedni fog - mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője.

A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézeteknél - Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank - is igényelhetők már az új NHP Zöld Otthon Program hiteltermékei.

A Gránit Banknál is elérhető a Zöld Otthon Lakáshitel, a hitelt bármely ingatlannal kapcsolatos finanszírozási célra igényelni lehet, azaz vásárlásra, építésre, illetve telekvásárlásra egyaránt nyújtja a bank, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott kamatmaximumnál jóval kedvezőbb kondíciókkal: a futamidő végéig fix 1,99 százalékos kamattal, folyósítási díj nélkül. A már most rendkívüli érdeklődés és vonzó kondíciók alapján az NHP Zöld Otthon Lakáshitelből jelentős összegű kihelyezésre számítanak - közölte a Gránit Bank.

Az új kedvezményes hitelkonstrukció megjelenése további lökést adhat a bank által befogadott lakáshitel-igénylések számának, amely 2021 első háromnegyed évében több mint ötszörösére nőtt az előző év hasonló időszakához képest

- mondta Jendrolovics Péter, a Gránit Bank ügyvezető igazgatója, a lakossági üzletág vezetője. A lakáshitelhez hasonlóan a pénzintézet napokon belül lehetővé teszi az NHP Zöld Otthon Lakáshitel igénylésének elektronikus ügyintézését az erre a célra létrehozott webes felületen - közölték.