Fél százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye decemberben

Hírek2023. feb. 10.MTI

Fél százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly decemberben - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS). Novemberben 0,1 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban havi összevetésben.

A decemberi visszaesés ellenére Nagy-Britannia szűken ugyan, de egyelőre elkerülte a recessziót: az ONS pénteki első becslése szerint a tavalyi negyedik negyedévben stagnált a GDP-érték a szeptemberben véget ért harmadik negyedévéhez képest.

Az általánosan elfogadott technikai meghatározás alapján egy gazdaság akkor kerül recesszióba, ha a GDP-érték két egymást követő negyedévben visszaesik.

A tavalyi harmadik negyedévben a brit hazai össztermék 0,3 százalékkal csökkent a statisztikai hivatal felülvizsgált adatai szerint.

Az ONS számításai alapján mindez együtt azt jelenti, hogy a brit hazai össztermék 2022 negyedik negyedévében 0,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2019 azonos időszakában, vagyis a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezésére 2020 márciusától elrendelt országos korlátozások előtti utolsó teljes negyedévben.

A brit statisztikai hivatal pénteki elemzése szerint ez egyben azt is jelenti, hogy egyedül Nagy-Britannia nem hozta még be a koronavírus-sokk okozta gazdasági veszteséget a hét vezető ipari gazdaság csoportjának (G7) azon hat országa közül, amely már ismertette tavalyi negyedik negyedéves GDP-eredményét.

Az ONS kimutatása szerint az Egyesült Államok hazai összterméke 5,1 százalékkal, Kanadáé 3,5 százalékkal, Franciaországé 1,2 százalékkal, Németországé 0,2 százalékkal, Olaszországé 1,8 százalékkal meghaladja a járvány előtti szintet.

Japán esetében még nem ismeretes ez az adat.

A brit statisztikai hivatal a pénteken közölt első GDP-becslésben kiemelte, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a brit hazai össztermék értéke 2022 egészében átlagosan 4 százalékkal emelkedett.

Ez jelentős lassulás, 2021-ben ugyanis 7,6 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban.

A tavalyi negyedik negyedévi stagnálás valamelyest gyengébb eredmény a hivatalos várakozásoknál.

A Bank of England idei első pénzügypolitikai jelentésében még azt valószínűsítette, hogy a GDP-érték 0,1 százalékkal nőtt 2022 utolsó három hónapjában az előző negyedévhez képest.

A brit jegybank jelenleg érvényes - az új adatok nyomán valószínűleg felülvizsgálatra szoruló - előrejelzése szerint a brit GDP az idén 0,5 százalékkal, 2024-ben 0,25 százalékkal csökken.

Ez sokkal sekélyebb recessziós pálya a Bank of England által korábban vártnál: az előző negyedéves pénzügypolitikai jelentésben még az szerepelt, hogy 2023 egészében a brit gazdaság teljesítménye 1,5 százalékkal, 2024-ben 1 százalékkal esik vissza.