Heteken belül zárul az OTP Bank önkormányzati pályázata

Pénzügy2023. feb. 10.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Február 24-ig pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásért a városi és nagyközségi önkormányzatok – illetve konzorciumaik – az OTP Bank által, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének partnerségével indított kezdeményezés keretében. A helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósítására 12 pályázó összesen 50 millió forintot nyerhet.

A 2014 és 2020 közötti hét évben az eddig ismert adatok alapján 1 854 milliárd forint uniós forrás jutott közvetlenül a településeknek, miközben az önkormányzatok 4 328 milliárd forintot fordítottak beruházásra. A vármegyék közül Borsod-Abaúj-Zemplén, a városok közül pedig Miskolc szerezte meg a legtöbb fejlesztési támogatást. A nagységrendet jól mutatja, hogy a vármegyék listájának éllovasánál csaknem 5 500 projekt valósult meg, amelyek összköltsége megközelíti a 900 milliárd forintot, míg a városi rangsor első helyezettje 76 milliárdot költhetett el több mint 200 kezdeményezésre. Az OTP Bank által a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének támogatásával meghirdetett pályázat abban nyújthat segítséget, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban is hasonlóan sikeresek lehessenek a helyhatóságok.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a közvetlenül az adott településekre eljutó uniós támogatások közvetlen hatást gyakorolnak az önkormányzati beruházásokra. A nemrég zárult uniós költségvetési ciklus pályázati dömpingjét követően, 2016 után jól érzékelhető volt a helyi beruházások gyorsulása, a cél az, hogy ezt a dinamikát a mostani ciklusban is megőrizzék a települések”

mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az OTP Bank a helyi gazdaság élénkítését és a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósítását támogató programban két kategóriában várja a városi és nagyközségi önkormányzatok – illetve konzorciumaik – pályázatait. A „Fenntartható közösség” kategóriában kiadáscsökkentő, például az energiafelhasználást mérséklő, vagy a helyi bevételeket növelő, hosszú távon fenntartható projekteket, míg a „Fejlődő helyi gazdaságok” kategóriában munkahelyteremtő, tehát az üzleti lehetőségek kiaknázását segítő pályázatokat vár a hitelintézet a jelentkezőktől.

A pályázatok értékelését az OTP Bank és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által felkért szakmai zsűri végzi, az elbírálásnál fontos szempont a tervezett beruházás gazdasági-pénzügyi fenntarthatósága, valamint az, hogy milyen mértékben járul hozzá a lakosság életszínvonalának emeléséhez és a helyi gazdaság teljesítményének javításához. A zsűri kiemelten figyeli azokat a megoldásokat, amelyeket más települések is sikeresen átvehetnek.

„Az önkormányzatoknak is komoly terhet jelentő energiaválság felértékelte a fenntarthatósági szempontokat a települési beruházások tervezésénél és megvalósításánál. Az önkormányzatok ebben a helyzetben ezért örömmel fogadnak minden támogatást, ami további források megszerzését teszi lehetővé számukra. Különösen, ha azt olyan, a megújuló energiák és a helyi gazdaságfejlesztés terén jelentős innovációs tapasztalattal rendelkező piaci szereplő nyújtja, mint az OTP Bank”

mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

A pályázati adatlapot és dokumentációt 2023. február 24-ig lehet benyújtani, a pályázat weboldalán keresztül.