Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: a nyugat így válaszolna egy orosz atomtámadásra

Hírek2022. okt. 14.D.J.

Ez történt csütörtökön, az ukrán háború 232-dik napján:

- Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője figyelmeztette Moszkvát, hogy az erőiket „megsemmisítené” a nyugat, ha Vlagyimir Putyin nukleáris fegyvert vetne be Ukrajna ellen.

- Oroszország bejelentette, hogy evakuálják a lakosságot Herszonból, mivel a jelentések szerint a várost hamarosan eléri az ukrán ellentámadás.

- A Herszontól úgy 100 kilométerre fekvő Mikolajvot orosz rakétacsapás érte, amely miatt egy ötemeletes lakótömbben meghalt egy 31 éves férfi és egy 80 éves nő. A régió kormányzója, Vitalij Kim elmondta, hogy egy 11 éves fiút hat óra elteltével húztak ki a romok közül.

- A korábbi híresztelésekkel ellentétben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Recep Tayyip Erdoğan török elnök a csütörtöki találkozójukon nem tárgyaltak az ukrajnai konfliktus megoldásáról – jelentette az állami RIA hírügynökség a Kremlre hivatkozva. Ehelyett Putyin felajánlotta Erdoğannak, hogy több orosz gázt adnának Törökországnak, így az ország Európa új ellátási központjává válhatna.

- Oroszország behívatta Németország, Dánia és Svédország nagyköveteit, mivel kifogásolják, hogy az Északi Áramlat vezetékeket ért támadások kivizsgálásába Moszkva és a Gazprom képviselőit nem vonták be. Jelezték: egy olyan vizsgálat „áleredményeit", amelyben orosz szakértők nem vesznek részt, nem fogják elfogadni.

- Az Egyesült Királyság védelmi minisztere, Ben Wallace állítása szerint a nemzetközi közösség még évekig képes folytatni Ukrajna felfegyverzését.

- Ukrán tisztviselők elmondása alapján a megszállt területeken irániak képezték ki az oroszokat az iráni gyártmányú Shahed-136 drón használatára.

- Moszkva kész elutasítani a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodás megújítását a következő hónapban, ha nem teljesítik a követeléseit - mondta Oroszország genfi ​​ENSZ-nagykövete a Reutersnek.

- Ukrajna villamosenergia-hálózata "stabilizálódott" az energiainfrastruktúrát célzó orosz csapások után, amelyek az elmúlt napokban áram- és melegvízkimaradást okoztak - közölte csütörtökön az Ukrenergo nemzeti energiaszolgáltató.

- A dél-oroszországi Belgorod városában, a határ közelében csütörtökön egy ukrán csapás miatt támadás ért egy lakóházat – közölte a város kormányzója. Mikhajlo Podoljak, az ukrán elnök magas rangú tanácsadója szerint viszont egy meghibásodott orosz rakéta felelős a robbanásért.

- Ha Ukrajna bekerülne a NATO-ba, kitörne a harmadik világháború - mondta Alekszandr Venediktov, az orosz Biztonsági Tanács helyette titkára.

- A NATO-főtitkár szerint roppant távol vagyunk attól, hogy a szövetségnek atombombát kéne bevetnie.

- Az ukrán vezérkar szerint az orosz csapatok parancsot kaptak, hogy Ukrajna bizonyos területein ideiglenesen állítsák le a támadóműveleteket.