Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Elindult a Fekete-tengeren a szuperflotta

Hírek2023. nov. 16.MTI

Oroszország már nem tudja terepként használni támadásai előkészítésére a Fekete-tengert, Ukrajnának pedig sikerült magához ragadnia a kezdeményezést - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése csúcstalálkozóján videóösszeköttetésen keresztül mondott beszédében.

A világon először a Fekete-tengeren lépett működésbe haditengerészeti drónflotta, amely Ukrajnáé. Műveleteink egyik fő eredménye, hogy Oroszország nem tudja a Fekete-tengert bázisként használni a világ más régióinak destabilizálására. Ezért most minden eddiginél nyilvánvalóbb, hogy a fekete-tengeri térségben együttműködésünket még aktívabbá kell tennünk

- fogalmazott az államfő. Kiemelte, hogy sikerült biztosítani a Fekete-tenger nyugati részének védelmét, amely immár lehetővé teszi a tengeri exportfolyosók működését.

A globális biztonság szempontjából is meghatározó Duna-régió most új jelentőséggel bír

- tette hozzá.

Zelenszkij szavai szerint Ukrajna el tudta ragadni a kezdeményezést Oroszországtól a Fekete-tengeren, és olyan biztonsági feltételeket teremtett, amelyek arra kényszerítik az agresszor országot, hogy elmeneküljön a vízterület keleti részére, és megpróbálja elrejteni a hadihajókat.

Az isztambuli székhelyű Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet 13 országot foglal magában: Azerbajdzsánt, Albániát, Bulgáriát, Örményországot, Görögországot, Georgiát, Moldovát, Észak-Macedóniát, Romániát, Szerbiát, Törökországot, Ukrajnát és Oroszországot - írta az Ukrajinszka Pravda hírporál.

Az ukrán légierő a Telegramon arról tájékoztatott, hogy

az éjjel Ukrajnát támadó 18 orosz csapásmérő drónból 16-ot megsemmisítettek,

ezen felül pedig még egy H-59-es rakétát is. A légierő közlése szerint az orosz erők csütörtökre virradó éjjel Sz-300-as légvédelmi rakétákat lőttek ki a kelet-ukrajnai Harkiv megye polgári infrastruktúrájára, a támadásban senki sem sérült meg.

Ukrajna havonta több tucat drónt gyárt, amelyek az iráni Sahid kamikaze drónokhoz hasonlóak

- számolt be egy üzleti találkozón Olekszandr Kamisin stratégiai iparágakért felelős miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy jelenleg a védelmi ipar az, amely jelentősen hozzájárul az ország gazdaságának növekedéséhez, és a jövőben annak fő ágazatává kell válnia.

A déli Herszon megyei ügyészség a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz csapatok a reggeli órákban ismét a megyeszékhelyt, Herszon városát ágyúzták, aminek következtében életét vesztette egy 67 éves helyi lakos, miután lövedék csapódott a házába.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Telegram-csatornáján közölte, hogy háborús bűncselekény elkövetésével gyanúsította meg, és erről értesítette is Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi minisztert. Az orosz kormánytag ellen azért indult eljárás, mert hozzájárult ahhoz, hogy orosz katonai bázisokat kapcsoljanak össze a herszoni régióban található erőművekkel - tette hozzá az SZBU.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy előző nap az ukrán csapatok 22 orosz rohamot vertek vissza a Donyecktől mintegy 30 kilométerre nyugatra fekvő Marjinka településnél. Szerdán 65 összecsapásra került sor az ukrán és az orosz erők között.

A vezérkar legfrisseb, csütörtöki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 1330-cal 315 620-ra nőtt. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 36 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 14 drónt.