Háború: Drón- és rakétatámadásokat vert vissza az orosz haderő
HírekNagyhatótávolságú, tengeri és szárazföldi indítású precíziós fegyverekkel mért csoportos rakétacsapást az ukrán fegyveres erők döntéshozó központjára az orosz hadsereg az éjszaka folyamán - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.
Konasenkov szerint a csapás elérte célját, a célpontot eltalálták. További részleteket ezzel kapcsolatban nem mondott el.
A tábornok közölte, hogy az orosz erők Kupjanszk irányában folytatták az előrenyomulást, és különböző frontszakaszokon húsz ukrán támadást vertek vissza. Az ukrán veszteségeket mintegy 625 főben nevezte meg, akik közül szerinte mintegy 230 katona a donyecki régió déli részén dúló harcokban esett el.
A megsemmisített ukrán katonai létesítmények és haditechnikai eszközök között nevezett meg egy vezetésipontot, egy Sz-300-as rakétarendszer rádiólokációs állomását és két indítóállását Mikolajiv megyében, öt lőszerraktárt, valamint öt harckocsit, amelyek közül négyet a zaporizzsjai frontszakaszon tettek üzemképtelenné.
Azt mondta, hogy az orosz légvédelem a hadműveleti övezetben négy HIMARS-rakétát és 42 drónt lőtt le.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint meghaladta a hatezret a drónok száma, amelyeket az ukrán hadsereg a háború kezdete óta veszített el.
Az Ukrajnával határos orosz régiók és az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről jelentettek dróntámadást vagy tüzérségi csapást a helyi hatóságok.
Brjanszk és Kaluga megye légterében három repülőgép típusú drónt lőtt le az orosz légvédelem. Donyecket az ukrán fél kazettás lőszerrel támadta, a Zaporizzsja megyei Nove községben egy civil életét vesztette.
Jan Gagin, a "Donyecki Népköztársaság" Moszkva által megbízott vezetőjének tanácsadója a Rosszija 1 tévécsatornán azt hangoztatta, hogy az ukrán fegyveres erőknek nem sikerült Volodimir Zelenszkij elnököt a Zaporizzsja megyei Rabotine községgel megajándékozniuk az ukrán függetlenség napjára, mert minden támadásukat visszaverték.
Jevgenyij Balickij, a zaporizzsjai régió orosz megszállás alá került részének megbízott kormányzója a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az ukrán hadsereg erőátcsoportosítást hajt végre Rabotine környékén.
Az orosz belügyminisztérium csütörtökön az oroszokkal szembeni erőszakra való felbujtás címén körözést adott ki Adrianna Kurilec ukrán színésznő ellen. Kurilec egy, a háború elején kibocsátott propagandavideóban eljátszotta, hogy sarlóval vágja el egy orosz katonát megszemélyesítő egyenruhás férfi torkát.