Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Matolcsy, Varga, Bod Péter Ákos és bankvezérek is ott lesznek a közgazdászok legnagyobb találkozóján

Hírek2023. aug. 24.Növekedés.hu

Szeptember 21-én, csütörtökön 10 órakor Matolcsy György jegybankelnök, valamint Varga Mihály magyar és Horváth Mihály szlovák pénzügyminiszter kerekasztal-beszélgetésével kezdetét veszi a 61. Közgazdász-vándorgyűlés.

helyszíni szekciók programja mostanra összeállt, a konferenciára a regisztráció már zajlik, a szálláshelyek pedig gyorsan telnek. Érdemes tehát sietni a jelentkezéssel! A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt vár a Hotel Eger & Parkba a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).

Két plenáris és 16 helyszíni szekcióülés várja majd a résztvevőket Heves vármegye székhelyén a konferencia két napja során. A nyitó plenáris ülés előadói között ott lesz Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is, a pénteki, záró plenáris ülés központi témáját pedig az infláció adja majd: erről

  • Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter; 
  • Valkó Gábor, a KSH elnökhelyettese; 
  • Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnökségi tagja; valamint 
  • Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MTA doktora, az MKT alelnöke osztja majd meg gondolatait a hallgatósággal.

A nyitó és a záró plenáris ülésen felül a közgazdász-vándorgyűlés 16 helyszíni, tematikus szekcióban tárgyalja majd a poszt-covid időszak, a háború, az energiaválság és a mesterséges intelligencia okozta gazdasági kihívásokat.

A két nap alatt négy teremben párhuzamosan zajlanak majd a szekcióülések a makrogazdaság, a pénz- és tőkepiacok, a vállalati versenyképesség és innováció, valamint a demográfia és az európai integráció témakörében.

A szekciókban szó esik majd a magyar gazdaság középtávú kilátásairól, a mesterséges intelligenciáról, a hazai borágazat helyzetéről, a fenntarthatóság  méréséről és a népszámlálás első eredményeiről, a sportgazdasági szekcióban pedig négy olimpiai bajnokokkal is találkozhatnak majd az érdeklődők.

Idén is lesz Bankvezérek kerekasztala, a különböző szekciók előadói között ott lesznek a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, neves gazdaságkutatók, elemzők, a Magyar Nemzeti Bank és a különböző minisztériumok felsővezetői egyaránt.

A vándorgyűlés programját idén is mintegy tucatnyi előre rögzített szekció egészíti ki – ezek videófelvételét a konferencia kezdetekor teszi közzé a konferencia honlapján a Magyar Közgazdasági Társaság.

A konferenciára az MKT tagjai jelentős, az éves tagdíjukat meghaladó kedvezménnyel regisztrálhatnak. A regisztrációs díjakról ezen a linken található bővebb információ. A még foglalható szállodákról ide kattintva lehet bővebben olvasni. A konferencia csütörtök esti kísérőrendezvényének programja itt található.

A Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezete a 61. Közgazdász-vándorgyűlés előestéjén, szeptember 20-án, szerdán 18 órától egy kötetlen közös, ráhangoló programra invitálja mindazokat, akik már szerdán megérkeznének Egerbe. A borkóstoló programja és regisztrációs linkje ide kattintva érhető el.

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésre regisztrálni a https://forms.gle/DuYaPBn3o3533EUu9 linken lehet.