HÁTRÁNYOS HELYZETŰ FALVAKON KOMLÓTERMESZTÉSSEL SEGÍT A HEINEKEN

Hírek2018. máj. 23.Növekedés.hu

A 80-as években 550 hektáron, ma csupán 5 hektáron termesztenek komlót, ami a sör egyik alapanyaga. Ezen szeretne változtatni a Heineken, amely közel 30 hátrányos helyzetű falunak segít azzal, hogy beindítja a helyi komlótermesztést, és biztosítja a felvásárlást. Erről írt alá stratégiai megállapodást a holland nagyvállalat és az Ökumenikus Szeretetszolgálat.

José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója és Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kezet fog, jobb oldalt Nagy István agrárminiszter. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A megállapodás értelmében a Heineken Hungária Zrt.30 millió forinttal támogatja a hátrányos helyzetű barcsi térségben kezdődő munkahelyteremtő programot.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy a Heineken támogatásával megvalósuló komlóültetvény szorosan kapcsolódik a segélyszervezet Somogy megyei kastélyosdombói modellprogramjához. A Barcsi kistérségben immár nyolc éve zajló nagyszabású szociális projekt hátrányos helyzetű családoknak kínál kiutat a szegénységből. A támogatásnak köszönhetően a segélyszervezet egy hektáron kezdheti meg a komló termesztését, amelynek gondozásával és szüretelésével a háztartások munkalehetőséghez jutnak - tette hozzá.

José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a Heinekennél kiemelt ügyként kezelik a magyar beszállítókat és arra törekednek, hogy söreiket főleg helyi alapanyagokból készítsék és hozzájáruljanak a helyi gazdaságok fejlődéséhez. Utóbbiaknak a program tervezhető jövőt jelent, míg a vállalat olyan hazai komlóhoz jut, amely őrzi a magyar termőföld értékeit. Kitért arra is, hogy 2017-től a Soproni sört 100 százalékban magyar árpából főzik, ezzel támogatva több mint 100 magyar gazdát. Idén pedig a Soproni radlerekhez használt meggy és bodza is magyar.

A cég vállalja, hogy a megtermelt komlót piaci áron felvásárolja, ezzel biztosítva a fenntartható működés és hátrányos helyzetű családok biztos megélhetését. Az első palántákat várhatóan ősszel ültetik Kastélyosdombón. Az aláírási ünnepségen Nagy István földművelésügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a Heineken Hungária Zrt. jó nyomon járt, amikor felismerte, hogy ha az országban akar termelni és értékesíteni, akkor magyar alapanyagokat használ fel.