Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Havi közel másfél milliót kapnak az orosz magánhadsereg zsoldosai Ukrajnában

Hírek2022. jún. 21.MTI

Az ukrán igazságügyi minisztérium sajtószolgálata bemutatta, milyen körülmények között tartják a fogságba esett orosz katonákat. A tárca kiemelte, hogy mindenhol betartják a nemzetközi normákat és elvárja, hogy az oroszok is betartsák ugyanezeket a szabályokat a náluk raboskodó ukrán hadifoglyokkal szemben.

A közlemény szerint az ukrán állami büntetésvégrehajtási szolgálat intézményeiben 51, hadifoglyok fogva tartására szolgáló helyet hoztak létre Ukrajna szinte minden régiójában, és egy tábort az ország nyugati részében.

"A hadifogolytábort őrzik, és ott megfelelő életkörülményeket teremtettek a fogvatartottak számára, megszervezték orvosi ellátásukat is. Fontos, hogy a hadifoglyok dolgozzanak, és ne azzal töltsék idejüket, hogy a plafont bámulják. Famegmunkálással foglalkoznak, és az ukrán társadalom javát szolgálják"

- fejtette ki Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter.

Az SZBU nyilvánosságra hozta egy elfogott orosz pilóta, a Wagner csoport elnevezésű orosz magánhadsereg egyik tagjának videóra rögzített vallomását, amelyben egyebek mellett elárulta, hogy rajta kívül más zsoldosok is repülnek 10 millió dollár feletti értékű orosz vadászgépeken, nemcsak az orosz hadsereg hivatásos pilótái.

Elmondta azt is, hogy a zsoldosok havi 200 ezer rubelt (1,4 millió forint) kapnak, és további "bónuszokat" a bevetések számáért és "hatékonyságáért".

A fogságba esett zsoldos egyébként három napot harcolt Ukrajnában, mert a gépét az ukrán erők lelőtték. Addig napi egy-két bevetést hajtott végre.