Hollandiában nyolcezer bűnöző van szökésben

Hírek2023. feb. 24.MTI

Közel 8000 Hollandiában elítélt bűnöző szökött meg börtönbüntetés elől, legtöbbjüket szinte lehetetlen felkutatni, mert külföldre menekültek - írta a Dutchnews hírportál a holland igazságügyi minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva.

A hírportál szerint a börtönt elkerülő elítéltek közül mintegy 600 súlyos, erőszakos bűncselekményt követett el. A lap emlékeztetett, hogy Sherwin Windster, aki 2015-ben egy rablás során agyonlőtt egy férfit, tavaly megszökött egy nijmegeni klinikáról, és holléte azóta is ismeretlen.

Peter Homminga, a rotterdami rendőrség munkatársa, az Eltűnt Elítéltek projekt vezetője azt nyilatkozta, hogy a börtön elől menekülő bűnözőket 2017 óta fokozott erővel keresi a rendőség, és a projekt keretében sikerült számukat 11 ezerről 8 ezerre csökkenteni. Mint mondta, akkoriban 11 ezer elítélt volt szökésben anélkül, hogy a hatóságok különösebb intézkedéseket foganatosítottak volna felkutatásuk érdekében. "Akkoriban Hollandiát olyan helynek tekintették, ahol az elítéltek szabadon járkálhattak" - nyilatkozta.

Homminga szerint a jelenleg szökésben lévő nyolcezer elítélt számát nem lesznek majd képesek jelentősebben csökkenteni, mivel legtöbbjük olyan országba szökött, amellyel Hollandia nem kötött kiadatási egyezményt. "Ez nem jelenti azt, hogy valamikor nem fogjuk elkapni őket. Az aktákat rendszeresen felülvizsgáljuk, és néha azt tapasztaljuk, hogy ezek az elítéltek visszatérnek Hollandiába" - mondta a rendőrségi szakértő.