Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Időutazás a Bölcs Várban – tematikus épületséták a pincétől a padlásig

Hírek2019. nov. 4.Növekedés.hu

A nagy érdeklődésre való tekintettel, immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Legenda és valóság – séta az oszmán kori budai várnegyedben címet viselő historikus kirándulás a Bölcs Várban.

A mintegy kétórás sétán az érdeklődők megtudhatták megannyi legenda vagy valóság övezte kérdésre a választ, többek között arra, mi a különbség az oszmán és török között, mit nevezünk az egykori „aranyalma” városának, mitől annyira sokszínű Buda, hol működtek és mik azok a dzsámik. A túra résztvevői ezt követően feltérképezhették, hogyan éltek és milyen körülmények között laktak Buda oszmán lakosai, s hogy hogyan is épült fel akkoriban egy valódi lakóház, hogy mi az a szelámlik és mi a hárem.

A komplex történelmi és kulturális gyalogtúrán az érdeklődők a Bölcs Vár feltárt történelmi emlékeivel, bravúros modern és középkori építészeti megoldásaival, lenyűgözően gazdag történelmével ismerkedhettek meg.

Az oszmán-kori időutazás során a Bölcs Vár rusztikus pincéjében, egy régmúltat idéző teaszertartáson is részt vehettek a séta vendégei, ahol minden jelenlévő saját maga tapasztalhatta meg a teafogyasztás színes és ízélményben gazdag szokásait, amihez kulturális és vallási csemegét is kínáltak a túravezetők.

A Bölcs Vár számos egyéb, oktatással, kultúrával, építészettel kapcsolatos tematikus tárlatvezetésnek, diákoknak szóló tanulmányi sétáknak is otthont ad.

Oktatási sétáink során, a diákok az épületben működő érmekiállítást is megtekinthetik.

A tárlat mintegy 200 érmét vonultat fel és interaktív játékokat kínálva mutatja be a középkori magyar pénzverés történetét, bekapcsolva az épületben található izgalmas középkori cellákat, valamint az itt működő Királyok pénzei – Budavári pénzverés a középkorban nevet viselő időszaki kiállítást.

Mindemellett építészeti tárlatvezetéseinken Szabó Levente, a Hetedik Műterem Ybl Miklós- és Pro Architectura-díjas építésze, a szakma berkeiben dolgozókkal, egyetemi építész hallgatói csoportokkal, valamint az ImagineBudapesttel karöltve a nagyközönséggel ismerteti részletekbe menően a ház figyelemre méltó építészeti megoldásait, látványos tereit, lenyűgöző középkori maradványait, miközben annak nem mindennapi történetéről mesél.

A Bölcs Várban ezenfelül a kultúra is nagy szerepet kap, így az ehhez kapcsolódó tematikus séták is kiemelt helyen szerepelnek. A Bölcs Vár földszintjén, valamint a két belső udvart körülfogó folyosó falain csodálható meg Kubinyi Anna textilművész nagyszerű gobelin-alkotásai, amelyek erdélyi utazásainak hatására készültek el, mély érdeklődéssel fordulva az identitás, a nemzeti sorskérdések és a népművészeti hagyatékok felé. A textilművésznő munkássága előtt tisztelegve, lányai: Adrienn és Szilvia kalauzolta el már több ízben is a nagyközönséget az épületben, ahol sorra járták édesanyjuk, Kubinyi Annának a Bölcs Várban kiállított alkotásait, miközben személyes hangvételű képet kaphattak a textilművész életéről, munkásságáról, egyedi technikájáról, valamint megismerhették a kiállított alkotások történetét, mondanivalóját is.