Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jelasity Radován: a fiatalok pénzügyi oktatása a pénzintézetek érdeke is

Hírek2021. ápr. 1.MTI

A fiatalok pénzügyi oktatása a pénzintézetek számára is fontos, a mostani diákok ugyanis a jövő banki ügyfelei - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! című, a gimnazistáknak szóló vetélkedő online sajtótájékoztatóján szerdán.

Megjegyezte: a diákok pénzügyi tudatosságának növelése remélhetőleg a szülőkre és a nagyszülőkre is kedvező hatást gyakorol.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a versenyre április 12-én délig jelentkezhetnek a középiskolák tanulói négy fős csapatokban a diakforum.hu oldalon található űrlap kitöltésével. Eddig 400 diák jelezte részvételi szándékát - közölték a szervezők.

A verseny első fordulóját április 13-án tartják, a megyei fordulók ugyanabban a hónapban 15-29 között lesznek, végül pedig május 19-én a húsz legjobb csapat mérheti össze a tudását.

A sajtótájékoztatót követően kiadott közlemény szerint számos értékes díjjal jutalmazzák a győztesek mellett a többi résztvevőt is. A döntő első három helyezett csapata és kísérő tanára számára bécsi egynapos tanulmányutat szerveznek; a díjak között szerepelnek 50-250 ezer forint összegű ajándékutalványok, digitális eszközök internet-előfizetéssel.

A pénzügyi vetélkedőt idén második alkalommal szervezi meg a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával. A verseny támogatói közé tartozik továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Pénziránytű Alapítvány, a GIRO Zrt. vezérigazgatója, a Fundamenta Lakáskassza, az MKB Bank és a Magyar Biztosítók Szövetsége. A verseny szakértői bizottságának elnöke Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, fővédnöke Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára.

A versenyt először tavaly októberben tartották meg a technikumok és a szakképző iskolák részvételével, közel 800 csapat jelentkezésével.