Június 17-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra

Hírek2024. jún. 3.MTI

A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik, így a Gyurcsány-korszakhoz képest ma már 1 millióval dolgoznak többen, átlagosan háromszor magasabb fizetésért. A kormány mindemellett 2013 óta töretlen sikerrel hirdeti meg a Nyári diákmunka programot, amelyre idén 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - jelentette be közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A program elsősorban

bértámogatással ösztönzi a fiatalok körében lévő munkaerőtartalék aktivizálását

a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatásán keresztül, ami érdemben elősegítheti a munkatapasztalat-szerzést a fiataloknál, továbbá kiváló előszobája a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésüknek - emelte ki Czomba Sándor.

Az államtitkár ismertette, a kormány a program eddigi tizenegy éve alatt eddig csaknem 300 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta összesen 30 milliárd forinttal.

Bejelentette: a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező fiatalok június 17-től regisztrálhatnak az idei kiírásra - a korábbi évekhez hasonlóan - a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.

Az államtitkár arra az újdonságra hívta fel a figyelmet, hogy idéntől az erdőgazdálkodás területén is lehet alkalmazni a cégeknek fiatalokat a programban.

A helyhatóságok számára legfeljebb 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

A 25 év alattiak szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra.

A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2024. július 1-ével állhatnak munkába. A tervek szerint mintegy 20 ezer fiatal munkába állása valósulhat meg idén a program segítségével. Az augusztus végéig tartó program részletei a foglalkoztatási portálon olvashatók - emlékeztetett az NGM államtitkára.