Kanye West: több tízmilliós adóssága volt, ma újra szupergazdag

Hírek2019. dec 25.D.J.

Roppant jó üzletet kötött az Adidassal.

A híres rapper Kanye West három éve még azért került be a hírekbe, mert a Facebook alapító Mark Zuckerbergnek könyörgött, hogy fektessen be az ötleteibe. West akkoriban épp 53 millió dolláros mínuszban volt.

A kért pénzhegyeket ugyan nem kapta meg, a helyzete azóta mégis gyökeresen megváltozott. Mindehhez egy csipetnyi szerencse is kellett. A német Adidasnak ugyanis szüksége volt egy nemzetközi szinten is ismert sztárra. A sportcipők eladásain ugyanis a hírességek sokat tudnak lendíteni.

Elég csak az Air Jordan cipőire és ruháira gondolni: Michael Jordannak hála a brand termékei a debütálásuk után már az első két évben is 100 millió dollárt termeltek.

Az Adidas végül Kanye West-et akarta megnyerni magának. Az énekes pár éve hiába volt nehéz anyagi helyzetben, nem adta olcsón magát. A nevéhez kapcsolódó márka a Yeezy cípők nagykereskedelmi eladásaiból 15 százalékos részesedést kért. Cserébe nem csak promózta az új surranókat, de ő is tervezte a cipőket. Azóta dől a pénz a West családhoz:

a tavalyi és az idei nyár között a Forbes értesülései szerint a sztár több mint 150 millió dollárt keresett.

Kanye, aki öt éve vette el feleségül Kim Kardashiant, azt mondja: a sikereit részben annak köszönheti, hogy bipoláris zavarban szenved. A betegségére egyfajta szuperképességként tekint, amely segít neki a kreatív munkában.

BIZTOSÍTÁS
A rovat támogatója:
Így vásároljunk tudatosan használtautót
Nem egyszerű a használtautó-vásárlás menete, viszont érdemes megfontoltan cselekedni, bonyolult az utólagos reklamáció. A legjobb biztosítási ajánlat sokat segíthet.
Biztosítás2020. okt 17.
A Groupama az Év Biztosítója
Negyedik alkalommal, az idén is elnyerte a Groupama Biztosító a MoneyMoon Awards-on az Év Biztosítója elismerést. A biztosítási eszközalap kategóriában a társaság hat eszközalapja is az első helyen végzett. Megkapták a Legjobb Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjat is.
Biztosítás2020. okt 26.
Egy szakterületi rangsor alapján az SE a világ 250 legjobb egyeteme közé került
A Times Higher Education (THE) szerdán megjelent szakegyetemi világrangsora szerint a Semmelweis Egyetem (SE) az orvos- és egészségtudományi területen a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé került.
Hírekegy napja
Koronavírus - Meghalt 43 beteg, 2291-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 43, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2291 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Hírek2020. okt 28.