Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Két új tagot nevezett ki a GVH Versenytanácsába Novák Katalin

Hírek2023. aug. 15.Növekedés.hu

Novák Katalin köztársasági elnök újabb hat évre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki Váczi Nórát és Kuritár Dávidot.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök Váczi Nórát és Kuritár Dávidot – a hat éves megbízatásuk megszűnését követően – újabb hat évre kinevezte a GVH Versenytanácsának tagjává.

Váczi Nóra 2001 szeptemberében pályakezdőként csatlakozott a Gazdasági Versenyhivatalhoz, 2010 szeptemberéig versenyfelügyeleti vizsgálói feladatokat látott el, illetőleg 2008-tól két évig nemzeti szakértőként az Európai Bizottság Információs Társadalom és Média Főigazgatóságán dolgozott.

Először 2010 októberétől, hat évre lett a GVH Versenytanácsának tagja. 2016 októbere és 2017 szeptembere között a GVH Döntéshozatalt Támogató Csoportjának vezetője volt, majd 2017. szeptember 1-je óta ismét a GVH Versenytanácsának tagjának nevezték ki. Harmadik hat éves mandátumát 2023. szeptember 1-jén kezdheti meg.

Az Európai Versenyhatóságok Hálózata (ECN) horizontális megállapodásokkal és erőfölénnyel való visszaélésekkel foglalkozó munkacsoportjának munkájában is részt vesz a GVH képviselőjeként.

Kuritár Dávid egy nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogi csapatában volt ügyvédjelölt mielőtt 2011-ben elkezdett dolgozni a Gazdasági Versenyhivatalnál.

Az első évben versenytanácsi titkárságvezetőként, majd vizsgálóként dolgozott 2015-ig. Ezután egy évig a Bírósági Képviseleti Iroda jogtanácsosa, majd kinevezéséig a GVH Kartell Irodájának vezetője volt.

2017. szeptember 11-i hatállyal nevezték ki a Versenytanács tagjává, így második hat éves mandátumát 2023. szeptember 11-én kezdheti meg. A GVH képviseletében tagja az Európai Versenyhatóságok Hálózata (ECN) Kartell Munkacsoportjának.

A GVH Versenytanácsa törvényben meghatározott feladatokat lát el: meghozza a versenyfelügyeleti eljárásokat érdemben lezáró döntéseket és elbírálja a vizsgálók – versenyfelügyeleti eljárás során hozott – végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket.A Versenytanács munkáját a Versenytanács elnöke – aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is – szervezi és irányítja, az egyes ügyeket a Versenytanács elnöke által kijelölt három-, vagy öttagú versenytanács bírálja el.

A Versenytanács tagjai – versenyfelügyeleti feladataik mellett – közreműködnek a GVH versenypártolási és a versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.

A Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek, a jogszabályok alapján, meggyőződésüknek megfelelően döntenek, döntéseikkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók. A Versenytanács döntéseivel szemben bírói felülvizsgálat kérhető.