Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

GVH elnök: Öldöklő napi árverseny alakult ki a kereskedők között

Interjú2023. júl. 31.Szabó Anna

Tényleg van árspekuláció az élelmiszerpiacokon? Mit tud tenni a Gazdasági Versenyhivatal? Miként járul hozzá az árfigyelő az infláció letöréséhez és elérhető-e az egyszámjegyű infláció? Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke válaszolt a Növekedés.hu kérdéseire.

Van spekuláció, túlárazás az élelmiszerpiacokon?

Versenyjogi szempontból – a monopolhelyzetű vállalkozásokat leszámítva – a piaci szereplők minden esetben indoklás nélkül, szabadon határozhatják meg áraikat. Az „indokolatlan áremelés” kifejezés így elsősorban gazdaságpolitikai, valamint morális kategóriaként értelmezhető.

A kiugró áremelkedések gazdasági hátterének feltárása, versenyszempontú vizsgálata azonban minden esetben fontos az esetleges versenykorlátozások és versenytorzulások felszámolásához.

Az élelmiszerpiacokon végzett gyorsított ágazati vizsgálataink is feltárták, hogy a kiskereskedelem szereplői az egyes élelmiszerek fogyasztói áraira átmeneti jelleggel, szociális támogatás céljával bevezetett árstopok következtében felmerülő veszteségeik csökkentésére törekedtek, egyes, árstoppal nem érintett termékek esetében magasabb árrést realizáltak 2022-ben. A jelenlegi magas élelmiszerinflációs környezetben a magasabb nyereség realizálás a kormányfő és a fogyasztók szempontjából joggal tűnhet nyerészkedésnek vagy árspekulációnak. Az sem véletlen, hogy több szakember profit hajtotta inflációt emleget. 

Mit tud tenni a profitorientált infláció kiszűrésére a GVH?

A GVH a fogyasztók védelme és a tiszta piaci verseny erősítése érdekében folyamatosan látókörében tartja, mind az élelmiszer-kiskereskedelem, mind az egyes szolgáltatások piacait. Tapasztalataink szerint a versenyfelügyeleti eljárásokban kiszabott bírságoknak, illetve már önmagában a GVH aktív jelenlétének is visszatartó, a piaci folyamatok normalizálódását segítő hatása van. 

Jelenleg is több olyan versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban, amelyben élelmiszer-kiskereskedelmi cégek érintettek, köztük multinacionális cégek. Versenykorlátozó megállapodás gyanúja (pl. árrögzítés) illetve a fogyasztókat megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok gyanúja miatt is van folyamatban eljárás.

Ezekről az eljárások érdekeire való tekintettel nem adhatok bővebb tájékoztatást. Felhívom ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ezekben az ügyekben a kiszabható maximális bírság az eljárás alá vont cégek előző évi nettó árbevételének a 13 százaléka is lehet, vagyis az érintett cégek rendkívül komoly mértékű szankció lehetőségével néznek szembe.

Augusztus elsején lesz egy hónapos az Árfigyelő. Bevált a rendszer?

Az első hónap eredményei rendkívül bíztatóak. Az Árfigyelő segítségével bárki könnyedén összehasonlíthatja a termékek árait a különböző kiskereskedőknél, így a vásárlók megtalálhatják a legjobb ajánlatokat és lehetőségeket. Ezáltal időt és pénzt takaríthatnak meg a vásárlásaik során. Az adatokat szolgáltató kiskereskedelmi láncok naponta frissítik az egyes termékek árait és láthatóan reagálnak egymásra.

A kereskedők között öldöklő napi árverseny alakult ki.

Mindezt alátámasztja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pénteken közölt kimutatása is. Eszerint 2023. július 1. és július 26. között a 62 termékkategóriából 53 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai. A 62 termékcsoport termékei esetén az átlagárak átlagosan 7,4 százalékkal mérséklődtek, amelynek közel 0,7 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 2 százalékpont körüli élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehet a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve. Ebből következik, hogy az Árfigyelő nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyszámjegyűre csökkenjen az infláció Magyarországon.

Milyen arányú infláció-csökkenéssel számol?

Még év vége előtt egyszámjegyű lesz az infláció, ezen dolgozunk gőzerővel.

A júniusi 20,1 százalékos infláció további csökkenését várom júliusban, becslésem szerint egy jelentősebb csökkenés ment végbe ebben a hónapban, 18 százalék alatti értéket várok.

Az élelmiszer inflációcsökkenéséhez 1 hónap alatt több, mint 2 százalékponttal járult hozzá az Árfigyelő. A csökkenés ütemét és dinamikáját látva álláspontom szerint már ősszel elérhető lesz az egyszámjegyű infláció. Ez azért fontos, mert így visszaáll a reálbér növekedés, többet tudnak költeni a fogyasztók, amely hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Remélhetőleg 2024 közepére visszatér a magyar gazdaság arra a növekedési pályára, amelyről a COVID-19 pandémia és a szomszédunkban zajló háború letérítette.

Tervezik az Árfigyelő fejlesztését, bővítését?

A fogyasztói igények, visszajelzések alapján a kezdetektől cél a www.arfigyelo.hu címen elérhető rendszer továbbfejlesztése. Nagy Márton miniszterrel és csapatával egyeztetve tervezzük az Árfigyelőben található termékek minőségi paramétereinek bővítését, valamint a termékkategóriák bővítését, nem kizárólag csak alapvető élelmiszerekben gondolkodunk.

A termékkategóriák bővítése felmerülhet minden olyan esetben, ahol a magyar fogyasztók kitettek az inflációs helyzetet kihasználó árspekulációnak, vagy ahol a verseny növelésével csökkenthetőek az árak és ezen keresztül az infláció. A tervek szerint a jövőben egyebek mellett szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólista és kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat.